Csajkovszkij-, Prokofjev- és Elgar-művek

Az előadóművész, a karmester és a zenekar tagjai fogadják a közönség elismerését. A szerző felvétele
Az előadóművész, a karmester és a zenekar tagjai fogadják a közönség elismerését. A szerző felvétele
Múlt csütörtökön este újra benépesedett a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu–Bartók hangversenyterme, sokan voltak kíváncsiak a címben felsorolt zeneszerzők alkotásaira.

A meghívott hegedűművész, Luminiţa Burcă Temesvárról érkezett, a karmester a filharmónia állandó dirigense, Romeo Rîmbu volt. Elsőként Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) orosz zeneszerző Szláv indulója, op. 31 csendült fel a hangversenyteremben. Az egyik legnagyobb orosz komponista ezt a művét az szerb–török háború áldozatainak emlékére írta; az 1876. november 17-i moszkvai bemutató a közönség számára hazafias tettnek bizonyult. Csajkovszkij az egymással harcoló nemzetek jellegzetes zenei témáit használta fel, egyebek mellett népszerű táncokat, valamint az orosz nemzeti himnusz dallamát is. Egyébként a zeneszerző két „háborús” zeneművet komponált, ezek egyike a Szláv induló. Lelkesítő, heroikus programzene, mely egy folyamatot ábrázol. Csütörtök esti előadása újfent kiemelte a váradi szimfonikus zenekar nagyszerű tudását. A szólamok közötti összhang, a karmester kiemelkedő szerepe egyaránt hozzájárult a sikerhez, s a hallgatóság elismeréssel fogadta a produkciót.

Ezt követően Szergej Prokofjev (1891–1953) I., D-dúr hegedűversenye, op. 19 hangzott el az Enescu–Bartók koncertteremben, Luminiţa Burcă hegedűművész tolmácsolásában. A versenyművet a szerző 1917-ben fejezte be, s 1923-ban Párizsban mutatta be Marcel Darrieux, Serge Koussevitzky vezényletével. Ez a mű Prokofjev összes versenyműve közül a legegyénibb. Az addig domináló agresszív vonások helyett egy olyan új nyelvezet kezdetét jelenti, mely később saját egyéni stílusát jellemezte. Filharmóniánk régebbi szólistája, Luminiţa Burcă néhány dologgal adósunk maradt.

Enigma-variációk

Szünet után Edward Elgar (1857–1934) angol zeneszerző Enigma-variációi, op. 36 következtek, a szimfonikus zenekar előadásában. Elgar 1899-ben komponálta ezt a remek zenekari művét, s még abban az évben Londonban mutatták be, Richter János vezényletével. A titokzatos téma, az enigma voltaképpen önmagában sohasem szólal meg. Ez a zenemű hozta meg Elgarnak az igazi sikert. Az Enigma-variációkra a váradi közönség is elismeréssel reagált, ezt bizonyította a hosszan tartó taps. Romeo Rîmbu mester irányításával, a zenekari hangzás jellemzői közül a telt, kiegyensúlyozott vonós-színeket, a technikai előadás figyelemre méltó színvonalát emelnők ki.

Dérer Ferenc