Costa Concordia: megszólalt a tolmácsnő

Domnica Cemortan és Francesco Schettino
Domnica Cemortan és Francesco Schettino
Elismerte a múlt hónapban szerencsétlenül járt olasz óceánjáró kapitányával kibontakozó intim kapcsolatát az a fiatal moldovai tolmácsnő, akinek szerepét a több tucatnyi halálos áldozattal járó szerencsétlenség óta vitatja a világsajtó, Domnica Cemortan azonban a Mail on Sundaynek adott interjúban tagadta, hogy az általa kölcsönösnek mondott vonzalomnak köze lett volna a hajótöréshez.

 

 

Domnica Cemortan a baleset előtt három hétig orosz utasok segítőjeként és tolmácsaként dolgozott a január 13-án zátonyra futott Costa Concordián, ám a végzetes hajóúton az alkalmazottaknak járó, féláron megvett jeggyel, utasként vett részt. A vasárnapi brit lap riportere a moldovai főváros egyik szállodájában találkozott a 25 esztendős Cemortannal, aki elmondta: igazak azok a beszámolók, amelyek szerint csomagját és más személyes tárgyait a hajótörés után a kapitány szobájában találták meg, de ennek oka az, hogy a kedvezményes jegyár miatt nem kapott előre kijelölt kabint. Ezért beszállás után felhívta volt közvetlen főnökét, a hajó szórakoztató műsoraiért felelős igazgatót, aki éppen a kapitány irodájában tartózkodott, és odainvitálta őt is. Francesco Schettino kapitány felajánlotta neki, hogy csomagjait hagyja az ő szálláshelyén, amíg saját kabinját meg nem kapja – mondta Domnica Cemortan a Mail on Sunday riporterének.

Cemortan elmondta azt is, hogy este a kapitány szobájában öltözött át a vacsorához, és Schettino az átöltözés idejére „udvariasan” elhagyta ugyan a kapitányi lakosztályt, ám amikor visszatért, átölelte és megcsókolta őt. Domnica Cemortan szerint azonban „az intimitás itt véget is ért”. Hozzátette mindazonáltal, hogy a kapitány vacsora után meghívta őt a parancsnoki hídra, hogy megcsodálhassa „a sziget gyönyörű panorámáját”. A sziget Giglio volt, amelynek közelében a hajó sziklának ütközött és léket kapott. A Mail on Sunday riporterének kommentárja szerint „egyértelmű”, hogy az olasz kapitányt „elbűvölte” a fiatal, „életvidám” nő és Cemortant „hasonlóképpen megigézte” a kapitány. Domnica Cemortan azonban az interjúban határozottan tagadta, hogy a kapitány ítélőképességét befolyásolhatták az érzelmek. Elmondta, hogy az ütközés után Schettino „teljesen ellenőrzése alatt tartotta” a helyzetet, és személyesen koordinálta a hajó kiürítését. „Mindenki azt mondja róla, hogy gyáván viselkedett, és hogy nem tett semmit az emberek megmentéséért, de ez nem igaz. Ő kormányozta a hajót sekély vizekre, és ezzel megkönnyítette az utasok partra úszását vagy kimentésüket” – tette hozzá. Cemortan szerint Schettino „nagyon sok emberéletet megmentett azon az éjszakán, és nagyon bátran viselkedett”.

Az 52 éves Schettinót jelenleg házi őrizet alatt tartják olaszországi otthonában, és az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel, hajótörés előidézésével és a hajó elhagyásával gyanúsítja. A baleset utáni sajtóbeszámolók szerint a hajóról még több száz utas próbált menekülni, amikor Schettino már a parton volt.