Coarnă: Nagy gond, hogy nincs jogi keret az eltűnésekre vonatkozóan

Coarnă: Nagy gond, hogy nincs jogi keret az eltűnésekre vonatkozóan
Nagy gond, hogy nincs jogi keret az eltűnésekre vonatkozóan – jelentette ki kedden Dumitru Coarnă, az országos rendőrszakszervezet vezetője.

,,Mi rögzítjük egy regiszterben az általános információkat (…), és megpróbáljuk megtalálni az eltűnt személyt a rendelkezésünkre álló eszközökkel: fényképekkel, tanúk azonosításával, meghallgatásokkal és nagyjából ennyi. Nem kerestethetünk lokalizálás céljával egyetlen olyan elektronikus eszközt sem, amely az áldozatnál lehet. Jelen esetben (az Alexandra esetében – szerk. megj.) csak 11 óra után kérhettünk lokalizálást, amikor már biztossá vált, hogy bűncselekménnyel van dolgunk” – mondta el a sajtónak Coarnă.

Kijelentette: a Speciális Távközlési Szolgálat (STS) a rendőrökre próbálja hárítani a felelősséget.

,,Mindenki menekülni próbál, a STS ránk akarja hárítani a felelősséget. Mi történt tulajdonképpen? A STS által a háromszögelési elvvel meghatározott terület olyan nagy volt, hogy semmilyen információt nem tudtunk szerezni belőle. Ha megnézik a helymeghatározó háromszögelési ábrát, látni fogják, hogy a keresett ingatlan nincs is rajta. A rendőrség és a különleges ügyosztály, meg a helyi rendőrség egy szürke gépkocsiról szóló információjának segítségével jutottunk oda” – közölte a szakszervezeti bizalmi.

 

www.agerpres.ro