Kegyeleti aktust nem lehet politikai eszközökkel megakadályozni - mondta Nyirő József újratemetésével kapcsolatban az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának az újratemetésért felelős Országgyűlési Hivatal megbízottja.
A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este. Szász
Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről Lukács Csabát, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezetőt és Kovács Tamást, az MTI fotóriporterét szombaton kora este.
Hargita megye prefektusa szerint felfüggesztették Nyirő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki.
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt azzal kapcsolatban közölte szerdán az MTI-vel, hogy az Agerpres román hírügynökség Mircea Dusát, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős m
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje helyteleníti Nyirő József újratemetését és szerinte párttársa, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is ezen az állásponton van - derült ki
A bukaresti külügyminisztérium felszólításának tett eleget a román vasúti társaság (CFR), amikor megtiltotta, hogy a Nyirő József hamvait vasúton szállítsák Románia területén - közölte kedden este a Romania TV hírtelevíziónak nyilatkozva Antonel Tudose, a