Mellőzve érzik magukat: több mint 200 volt politikai fogoly is jelen volt Félixfürdőn, a Volt Politikai Foglyok Romániai Szövetségének (AFDPR) XXIV. kongresszusán, és a legtöbben panaszkodnak. Ugyanakkor elnökük szerint „nem átadják a tisztségeket, hanem
Megkezdődött Romániában a Ion Ficior volt kommunista munkatábor-parancsnok elleni per, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják a 87 éves férfit.
Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán a román állam perbehívását Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Vi
Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt vádat emelt a román legfőbb ügyészség egy volt kommunista börtönparancsnok ellen - közölte szerdán a vádhatóság.
Megvonná a romániai kommunista hatalom elnyomó gépezetéhez tartozó személyek nyugdíját Victor Ponta román miniszterelnök, aki jogi megoldást kért az igazságügyi minisztertől a kérdés rendezésére.
Bocsánatot kért szerdán Victor Ponta miniszterelnök a román kormány nevében azoktól az egyházaktól és magánemberektől, amelyeknek és akiknek az ingatlanait hét évtizeddel ezelőtt a román kommunista hatalom államosította.