Az elmúlt évek hagyományát követve a Kolozsvári Állami Magyar Színház újra Színházsátorral vesz részt a 8. Kolozsvári Magyar Napok programjában. A sátor ezúttal új helyszínen, a Sétatéren lesz megtalálható, amely idén a családi- és gyermekprogramok mellet
<p>Tabukat döntött fel és húsz éve bennünk élő pszichológiai gátakat zúzott szét az elmúlt hét – vonta le az első Kolozsvári Magyar Napok záróműsorán a rendezvény tanulságát Gergely Balázs főszervező, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke. Ünnepi beszédében L
<p>Temetőlátogatásnak is beillett a Kolozsvári Magyar Napok nyitónapján a Házsongárdi temetőben nyugvó háromszéki jeles személyiségek sírját koszorúzó ünnepély, amikor Berde Áron, Berde Mózsa, gróf Mikó Imre, Kriza János, Bölöni Farkas Sándor és Brósz Irm
<p>A kulturális programok sorában kettős ünnepség előzte meg a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját: kiállítás megnyitójának és könyvbemutatónak adott otthont a Györkös-Mányi emlékház.</p>
<p>Bálint Tibor otthonában kezdődtek el az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok. A sokak szerint Nobel-díjra érdemes író emlékére szép számban megjelent közönség társaságában avattak harangot.</p>