Cigányság: megtalálni a saját megoldásokat

Cigányság: megtalálni a saját megoldásokat
Nagyvárad- Nemrég az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében dr. Kállai Ernő jogász, társadalom-kutató, a kisebbségi jogok volt ombudsmanja tartott előadást Váradon, amelyet követően exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.

– Közhelyesen hangzik, de igaz: a rendszerváltás egyik vesztese a cigányság. Ennek szociális, gazdasági vagy etnikai okai vannak-e, netalán mindhárom tényező együttes hatásának az eredménye?
– Azt gondolom, hogy mindhárom együtt, mert létezik egy rossz szociális helyzet, melybe nem csak cigányok tartoznak. A szegény réteg Magyarországon most már körülbelül 3 millió embert jelent. A cigányok természetesen nagy számban érintettek, de nem csak ők tartoznak ide. Magyarországon legfeljebb 600-650 ezer cigány ember él, és ők sem mind szegények természetesen. Azok esetében, akik nem szegények, ott jelentkeznek már etnikai, társadalmi diszkriminációs problémák, mert vannak már olyan cigány értelmiségiek, vagy akár vállalkozók vagy bárki mások, akik gyakorlatilag nem szegények, de a társadalmi befogadásuk mégse történt még meg, mert nagyon erős magának a társadalomnak a zilált állapota miatt a bűnbakképzés. Úgymond mindig találni kell olyanokat, akiket valamilyen módon ezért az elszegényedésért vagy bármi másért okolni lehet. Így vált gyakorlatilag az élősködésnek valamilyen szimbólumává a cigányság, miközben ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb ez a probléma.

– Az utóbbi években felerősödtek a cigányellenes hangok, de mikor jelentek meg valójában a rendszerváltozást követően?
– Cigányellenes hangok folyamatosan voltak, de az igaz, hogy az utóbbi tíz évben felerősödtek. Olaszliszka is egy fontos momentuma volt ennek, de több ilyen jelképes állomás is volt ebből a szempontból, amikor igazából lehullott az a fajta társadalmi kontroll, mely a felszín alá szorította ezeket az ellenérzéseket. Ezek a szerencsétlen esetek, mint például Olaszliszka- mely borzalom volt-, felszínre hozták a cigányellenességet, és igazából ekkor került nyilvános megfogalmazásra, illetve a köztudatba. Ebben nagy szerepe van egyébként a sajtónak. A kétezres évek közepe óta dőlt le egyfajta ilyen morális sorompó, vagy nem tudom micsoda, és elárasztották a sajtót az ilyen típusú negatív hírek. Ezzel peresze nem azt akarom mondani, hogy az újságírók felelősek nyilvánvaló módon ezért, de hirtelen valahogy átstrukturálódott ez az egész a társadalomba.

– Különböző színezetű kormányok váltották egymást 1990 után, melyek különféle intézkedéseket hoztak a cigányok problémáinak megoldása érdekében. Mennyire voltak ezek valós, és nem csupán látszatintézkedések?
– Jobbról és balról is voltak ötletek, próbálkozások, de igazából olyan áttörés, ami ténylegesen javított volna a helyzeten, nem valósult meg az elmúlt 20-25 évben, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormánya volt Magyarországnak.

– A helyzetet bonyolítja, amikor az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy a saját emberét, úgymond egy „díszcigányt” kér fel a problémák megoldására…
– Nyilván nem egy ember fogja megoldani a cigányság helyzetét, aki most egy emberként van ott, akár most Farkas Flórián vagy a baloldali kormány idején Teleki László. Sokat tehet egy ember, sok mindent megmozgathat társadalmi szinten, ha jól végzi a munkáját, de önmagában csodát nem tehet. Mint ahogy a többségi társadalom sem fogja megoldani ezt a problémát. Én abban hiszek, hogy a társadalomnak annyit kell tennie, hogy alkalmassá teszi a cigányokat arra, hogy a saját problémáik ügyében egyre inkább saját maguk tudják megfogalmazni az utakat és a megoldásokat. Úgy tudják alkalmassá tenni őket erre, hogy egyre jobb oktatási körülményeket biztosítanak számukra, melynek köszönhetően egyre inkább kiépül majd egy olyan cigány középosztály, illetve értelmiségi réteg, amelynek már lesz egy adott szellemi kapacitása, és nem lesz egzisztenciálisan kiszolgáltatva az ilyen típusú politikai játszmáknak.

– 2005-ben hirdették meg Magyarországon a Roma Integráció Évtizedét. Születtek-e valós megoldások?
– Nem túl sok eredményt látok. Apróságok vannak, itt-ott kis beavatkozások. Valamit lódultak a felsőoktatásban tanuló romáknak is a lehetőségei. Jelenthet valamit változást ugyanakkor az új szakkollégiumi rendszer is.

– Mikortól kezdve beszélhetünk integrációról, és mikortól kezdve már asszimilációról? Hol húzódik a kettő közötti határ?
– Nagyon vékony az integráció és az asszimiláció közti határ. Szerintem az a legjobb megoldás, ha maguk az érintettek tudják meghatározni önmaguk számára, hogy milyen irányba szeretnének haladni igazából. Mennyire fontos a hagyományok megőrzése és mennyire fontos a modernizáció a számukra.

Cigányozás

– Néhány évvel ezelőtt alkotmányjogi vita is volt arról, hogy hol van a szólásszabadság és az uszítás, illetve a gyűlöletbeszéd közötti határ. Mert a cigányozók vagy zsidózók sokszor azzal védekeznek, hogy ők csak egy reális problémára világítottak rá…
– Nagyon nehezen húzható meg a határ, mert két alapjog feszül egymásnak, a szólásszabadság, illetve a véleménynyilvánítás és az emberi méltóság védelme. Azt gondolom, hogy mindenkinek szólásszabadsága van, de ez a szólásszabadság addig terjedhet, amíg nem sérti másoknak a jogait, az emberi méltóságát. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez a határvonal hol húzódik, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell beszélni a kérdésről, vagy hogy el kellene hallgatni bármit. Ezt azonban olyan szinten, olyan körülmények közt kell megtenni, hogy ez mindenki számára az emberi méltósága megőrzésével történjen.

– Ombudsmanként volt-e valamilyen emlékezetes ügye?
– Nagyon sok ezer üggyel fordultak hozzám nyilván az évek folyamán, de nem tudnék kiemelni egyet sem. Nem az egyéni, személyes panaszok voltak az érdekesek, hanem azok, amikor nagy, átfogó vizsgálatokat végeztünk egy-egy terület, például az oktatási helyzet vonatkozásában. Ezeket tartom talán jelentősebbeknek.

– Optimista-e a cigányság jövőjét illetően?
– Egyelőre nem vagyok túlzottan optimista, mert nem nagyon látom azokat a pozitív irányú elmozdulásokat, melyekre nagy szükség lenne. De ezek igazából a magyar társadalomtól is függnek. Tehát azt gondolom, hogy a cigányok ügye nem találhat megoldást addig, míg a magyar társadalom ennyire megosztott, és ekkora békétlenség van benne. Amikor majd a magyar társadalomnak is lesz egy egységesebb jövőképe, akkor talán a cigányok is meg fogják tudni találni a helyüket ebben.

Ciucur Losonczi Antonius