Carpatica Rali – Temesvár–Szatmár, szinte légvonalban

Carpatica Rali – Temesvár–Szatmár, szinte légvonalban
Az év utolsó helyi autós versenyét rendezik jövőhéten. A szervezők igérik, ez lesz a legrangosabb és legkülönlegesebb is: számos hazai és nemzetközi terepralis versenyző áll majd rajthoz a Carpatica tereprali–versenyen, melynek mottója: „válaszd az életet”.

„Ezáltal kívánják a szervezők felhívni a figyelmet az autóvezetők felelősségére, az alkohol és drogfogyasztás veszélyeire” – magyarázta Butka Gergő, a szatmári autóversenyzés meghatározó alakja.

A terepverseny egy szuperspeciális szakasszal kezdődik november 22–én Temesváron, pénteken a licenc–szel rendelkezők és a temesvári amatőr versenyzők mérik össze tudásukat két mért szakaszon, majd szombaton kora reggel a versenyzők autóval, motorral és quadokkal vágnak neki a Temesvár – Szatmárnémeti közötti mocsaras, hegyes – azaz igazán változatos és kiszámíthatatlan – terepnek. A verseny össztávja 440 kilométer, ebből 270 kilométer speciális mért szakasz.

A szezonvégi terepverseny szatmári szakasza amatőr versenyzők számára is nyitott. Nevezni lehet bármilyen négykerékhajtású járművel, motorral illetve ATV/quad kategóriában is. A júliusi szatmárhegyi versenyhez hasonlóan, az autós amatőr kategóriában is pilóta iletve navigátor alkotja a csapatot. A számukra előkészitett mintegy 60 kilométeres szakaszon a legváltozatosabb terepformákkal találkoznak az erre vállalkozók: több kilométeres, tempós mezei szakasz után erdei utakon, sáros emelkedőkön és árkokon keresztül vezet az út a pódium felé. Az amatőr versenyzők ügyességét és igyekezetét értékes díjakkal jutalmazzák a szevezők! Nézők, rajongók, szurkolók pedig november 25–én vasárnap, 10 órától a Megyei Múzeum elől, majd Szatmárhegy déli kijáratánál tekinthetik meg a helyi szakasz startját.

Nevezés

A szatmári versenyre nevezni lehet majd november 24–én, a Ger–Bog kft. székhelyén (Dariu Pop útca, 1/a szám), bővebb információkat és bátoritást emailben a gerbog@gerbog.ro címen vagy a 0745–616812–es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter