Carp a megyei kórház igazgatója!

Carp a megyei kórház igazgatója!
Miután ma lejárt a Bihar Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenes vezetőségének mandátuma, Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere a város alpolgármesterét, Gheorghe Carpot nevezte ki az egészségügyi intézmény élére.

 

A polgármesteri hivatal által pénteken kiadott közlemény értelmében lejárt a Bihar Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenes vezetőségének a mandátuma. A kórházmenedzseri tisztségre február 14-én versenyvizsgát írnak ki, addig Gheorghe Carp, Nagyvárad eddigi alpolgármestere tölti majd be ezt a tisztséget. Az orvosigazgatói poszton Adrian Duse tevékenykedik majd, míg a gazdasági igazgató Maria Silaghi, ellátási igazgató pedig Florin Rob lesz. A közlemény tudatja, hogy mivel a kórházmenedzseri funkció összeférhetetlen az alpolgármesteri tisztséggel, ezért Gheorghe Carp benyújtotta lemondását, és a közeljövőben új alpolgármestert választanak majd. Emlékeztetünk arra, hogy ez a fordulat azután következik be, hogy a megyei kórház élére nem sikerült igazgatót kinevezni, mert a tisztségre kiírt versenyvizsgáról az egyik jelölt, Gavrila Grebenisan visszalépett arra hivatkozva, hogy a vizsga nincs tisztességes módon megszervezve, míg a sikeresen vizsgázó Ritli Csongor a folyamatos sajtótámadások nyomására lemondott a már megszerzett menedzseri posztról. Az ebihoreanul hírportál feltételezése szerint Gheorghe Carp kinevezésének a hátterében az áll, hogy az idén önkormányzati választások lesznek, és bár a liberálisoknak jó esélyük van megnyerni a választásokat Nagyváradon, de a sikerben osztozniuk kell a szövetségesükkel, vagyis a Szociáldemokrata Párttal, így az alpolgármseteri széket ez utóbbi formáció kapná, míg a másik alpolgármesteri szék az RMDSZ-nek fog jutni, valószinűsíti a portál, így Carpot nem lehet majd megtartani az alpolgármesteri tisztségben.

 

Pap István