Carmen Dan nyilatkozott a bántalmazással gyanúsított rendőr ügyéről

Carmen Dan belügyminiszter
Carmen Dan belügyminiszter
Egyetlen rendőrségi vezető sem mondott le, miután egy nappal korábban azt kérte, hogy azok a vezető beosztású személyek, akik az évek során a szőnyeg alá söpörték a problémákat, tegyenek kell egy lépést hátra, jegyezte meg kedden Carmen Dan belügyminiszter a két gyermek szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőr ügyével kapcsolatban.

“Eddig csak azok az információk állnak rendelkezésemre, amelyeket önök is ismernek. Senkit nem láttam, hogy tett volna egy lépést hátra, valószínűleg úgy gondolták, hogy nem felelősek” – nyilatkozta Carmen Dan a belügyminisztérium székhelyén. A belügyminiszter elmondta, értesítette a kormányfőt is az ügyről, illetve az eddig foganatosított intézkedésekről, de találkozni fog a pszichológiai tesztelő központ szakértőivel is.

Hétfőn Carmen Dan belügyminiszter azt kérte a román rendőrség vezetőjétől, küldjenek jelentést szerdáig azzal kapcsolatban, hogy mennyire voltak komolyak és szigorúak a pszichológiai felmérések, amelyeknek alávetették a jelenleg kiskorúak szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt, hogy milyen minősítést kapott a tesztelések során, illetve hogyan lehetséges az, hogy 1990 óta senkinek nem tűnt fel a viselkedése.

Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta, nem kell kollektíven okolni a rendőrséget az előállt helyzetért, a rendszer azonban javításra szorul. “Nem minden rendőr vétkes. Azt a néhányat, akik súlyos kihágásokat követnek el, azonosítják és kizárják a rendőrség soraiból. Az egész világon van példa ilyen esetekre a rendőrségek keretében, de az a fontos, hogy ilyen helyzetekben változtassanak azon, ami nem működik rendesen” – mondta Dajbog, hozzátéve, hogy a pedofíliával gyanúsított férfi 1990 óta rendőr, és 2010-ben került a fővárosi közlekedésrendészethez.

A szóvivő úgy nyilatkozott, a belügyminisztérium elismeri, hogy az elmúlt években több példa is volt arra, amikor rendőrök súlyos vétségeket követtek el. Mivel a tárca jelenlegi vezetői szerint ez azt jelzi, hogy a rendőrség keretében alkalmazott ellenőrzési és tesztelési módszerek nem eléggé hatékonyak, szükségesnek tartja a rendszer átvilágítását, majd megreformálását.

“Valós reformra van szükség. Majd meglátjuk, hogy ez megvalósítható-e vagy sem azokkal a személyekkel, akik az elmúlt években irányították a rendszert. A belügyminiszter úgy döntött, hogy amíg ez a rendszerdiagnózis véget ér, azoknak a vezető beosztású személyeknek, akik az évek során a szőnyeg alá söpörték a problémákat, tenniük kell egy lépést hátra” – fogalmazott Dajbog.

Hétfőn a bukaresti ügyészség közölte, hogy 24 órára őrizetbe vették a két gyermek szexuális bántalmazásával gyanúsított rendőrt. Az eset január 5-én délelőtt történt, a főváros egyik hatodik kerületi tömbházának liftjében, a nyolcadik emeleten. Az ügyészek szerint a férfi megcsókolta egy négyéves kislány arcát, száját és alhasát, megérintette a nemi szervét, illetve arcon csókolta a kislány kilencéves fiútestvérét. A férfi ellen – aki a bukaresti közlekedésrendészet alkalmazottja – kétrendbeli szexuális bántalmazás gyanújával indult eljárás, és előzetes letartóztatását kérik a bíróságtól. A rendőrök országos szakszervezetének vezetője, Dumitru Coarnă az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy 2015-ben is történt egy hasonló eset, amelyben azonban azóta sem bukkantak az elkövető nyomára. Coarnă szerint ehhez is köze van a gyanúsítottnak.

www.agerpres.ro