Cannes-i filmek seregszemléje Váradon is

A múlt hét végén voltak a Cannes-i filmek vetítései a váradi színházban
A múlt hét végén voltak a Cannes-i filmek vetítései a váradi színházban
Újabb olyan kulturális rendezvény vette fel Nagyváradot is a helyszínei közé, amely az ország nagyobb városaiban már sikeres, itt pedig most kezd tanyát verni.

A TIFF filmfesztivál és a Garana jazzfesztivál szervezői által Nagyváradra szabott Ora fesztivál után újabb nagyobb kulturális rendezvényt honosítanak meg Váradon – legalábbis a jelek és a tervek szerint. A Les Films de Cannes fesztiválról van szó, amely a világ egyik legfontosabb filmfesztiváljának, a Cannes-i Filmfesztiválnak a díjazott/válogatott filmjeit hozza el premiervetítésre Romániába. Idén tehát már Nagyváradra is elérkezett ez, a múlt hét végén voltak a vetítések a színházban. A szervezők részéről Carmen Dăncesu lapunknak elmondta: a váradi önkormányzattal egyeztettek, arról, hogy Várad is a vetítések helyszíne lenne, az ország más nagyvárosai után, és nyitottságot tapasztaltak. Azt tervezik, hogy ha minden adott lesz, akkor jövőre, és az azt követő években is helyszín marad Várad is. A filmfesztivál lényege, hogy a hivatalos mozibemutató előtt vetítik az elmúlt év cannes-i fesztiválsikereit öt romániai városban. Nem minden településen volt pontosan ugyanaz a program, Váradon például szombaton és vasárnap nyolc filmet tekinthettek meg az érdeklődők, 12 lejes jegyárért, nagyobb városokban többet, pár lejjel drágábban.

Hagyomány teremtődhet

Nálunk vetítették többek között Ioana Uricaru fiatal román filmrendező első mozifilmjét, a Lemonade címűt, az Aranypálma-díjas Bolti tolvajok (Manbiki kazoku/Shoplifters) címűt, amely a japán Kore-eda Hirokazu filmje, a Camera d’Or díjas belga Lányt (Girl), amely az Un Certain Regard kategóriában a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját és a legjobb színésznek járó elismerést is elvitte, és műsoron volt még egyebek mellett Matteo Garrone Dogman című filmje is, ennek főszereplője, Marcello Fonte kapta a legjobb színésznek járó díjat Cannes-ban. A legnagyobb érdeklődés Jim Jarmusch filmjét, a Patersont övezte. Pedig ez egyáltalán nem közönségfilm: a 64 éves rendező filmjei máskor is kilógtak a fősodorból, ez az alkotása pedig különösen lassú tempójú, ráérős: Paterson egy buszvezető, aki stabil belső nyugalmával és csendes magabiztosságával éli a mindennapjait, és ezeket követhetjük mi. Carmen Dăncesu elmondta: szervezőként már több helyszínen látta a filmet, de neki annyira tetszik, hogy Váradon is újra megnézte. Hozzátette: a Cannes-i filmek seregszemléjének váradi megmaradása leginkább a közönségtől függ, tehát ha legközelebb is lesz érdeklődés, hagyomány teremtődhet e rendezvényből itt is.

Szeghalmi Örs