Cannes-i filmek Bukarestben: teltházas vetítésekkel indult a fesztivál

Cannes-i filmek Bukarestben: teltházas vetítésekkel indult a fesztivál
Tele mozitermekkel, nagy érdeklődés közepette zajlottak a Cannes-i filmek Bukarestben (Les Films de Cannes a Bucarest) fesztivál hetedik kiadásának első napjai – tájékoztatja az AGERPRES hírügynökséget a szervezők közleménye.

Eddig 10.000 jegynél is több kelt el az Eventbook.ro honlapon, sokan jóval előre megvásárolták a belépőket.

A fesztivál nyitóvetítésén Maren Ade rendező Ada Solomonnal, a Toni Erdmann című film producerével és az alkotócsapattal együtt lépett a CinemaPRO mozi színpadára, több mint ötszáz meghívott elé.

A szemle történetében először, idén Kolozsváron, Temesváron és Jászvásáron (Iaşi) is tartanak vetítéseket, Alain Guiraudie rendező például előbb Kolozsváron mutatta be a sokat vitatott Rester Vertical című alkotását.

A rendezvény keretében a román filmtermés legújabb alkotásait is bemutatják, egy részük év végéig kerül a mozikba, de olyanok is lesznek közöttük, amelyek munkafolyamata még nem fejeződött be, de az alkotók reménye szerint a jövő évi fesztiválokon szerepelnek majd.

A “Les Films de Cannes a Bucarest” fesztivál szervezői a Cinemascop Egyesület és a Voodoo Films, partnerek: Franciaország Nagykövetsége, a Bukaresti Francia Intézet, valamint a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeum.

A fesztivált a Kulturális Minisztérium, a Román Országos Filmközpont, a SACD/Societe des Auteurset Compositeurs Dramatiques, a Bukaresti Polgármesteri Hivatal Kulturális Programközpontja (ARCUB), a Román Kulturális Intézet, a Goethe Intézet és Finnország Nagykövetsége finanszírozta.

AGERPRES/(RO – szerző: Oana GHIŢĂ, szerkesztő: Andreea ROTARU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter