Bűzügy: megold(hat)atlan és fura

Bűzügy: megold(hat)atlan és fura
Ismét háborognak a váradi lakosok, hogy egyszerűen büdös van a megyeszékhelyen, mégpedig disznóbűz. Az illetékesek egy része az mondja, minden rendben, a másik része meg nem tudja megoldani.

Tehetetlen az önkormányzat azzal kapcsolatban, hogy évek óta hullámokban ömlik a bűz arról a sertésfarmról, amely Nagyváradon van – tehát eleve érdekes módon itt kapott működési engedélyt. A Nutripork telepéről van szó, amely újra meg újra forradalmi hangulatba hozza a város nyugati részének lakóit. Ezt a zónát érinti ugyanis leginkább a meg-megújuló biológiai támadás, amelyre válaszul már évek óta különböző elkeseredett akciókat kezdenek a polgárok. Sikerrel azonban nem járnak. Most is újra nekiláttak: ezúttal az interneten készítettek petíciót, amelyet 1300-at írtak alá, mindössze 24 óra alatt. Előzőleg, még júniusban egy váradi hölgy gyűjtött kézjegyeket ugyanebben az ügyben, ő három nap alatt háromszázat. Azt követelik a helyi szervektől, hogy avatkozzanak be és oldják meg végre az ügyet. De úgy tűnik, nem fogják.

Nincs mit tenni (?!)

Az újabb folyamodványra ugyanis lényegében ugyanolyan válaszok érkeztek, mint eddig. Már 2010 óta létezik ez a gond, és keseríti főleg az Őssi negyed lakóinak életét. Ám a környezetvédelmi hatóság azóta is, most is azt tudatta: kimentek a farmra, és azt állapították meg, hogy a vállalkozásnak minden engedélye rendben van. Az elmúlt években ugyan kisebb kihágások miatt büntetéseket is kiszabtak, de ezek inkább jelképesek. Ezúttal pedig egy olyan „megoldást” javasoltak, ami ráadásul arra utal, hogy nem is lesz érdemi megoldás. Ugyanis Viorel Ţepele, a környezetvédelmi hivatal helyi főfelügyelője azt kérte a cégtől, hogy nyári, kánikulai napokon ne mozgassák a telephelyen a hulladékot, illetőleg a sajtóban tegyék közé előre, hogy mely napokon kezelik a hulladékot, hogy a lakosság elégedetlensége csökkenjen. Ettől azonban nyilván nem fog.
Kerestük tegnap a váradi városházát is. A sajtóosztály munkatársa, Petri Csilla kérdéseinkre elmondta: ők már évek óta többször vizsgálták a vállalkozást, büntették is. Sőt, fel is jelentették egyszer. Legutóbb 2012-ben vizsgálódtak ott. Ennek ellenére érdemeben nem tudnak semmit tenni, mivel ami az önkormányzat hatáskörébe tartozó részt illeti, a cég ott is mindent legálisan művel, formálisan legalábbis.
Közben olyan hírek érkeznek, hogy a cég terjeszkedni is szándékszik – és ezt is törvényesen teszi majd. A környezetvédelmi engedélyei is rendben vannak, és 2017 októberéig érvényesek. Amúgy a Nutrientul csoportnak Margittáén is van hasonló farmja. És ott is hasonló gondokkal szembesül a lakosság…

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter