BuSho filmfesztivál először Nagyváradon

A Magyarországon már a rangos filmes
események között számon
tartott BuSho Nemzetközi Rövidfilm
Fesztivált idén Nagyváradon is
megrendezik szeptember 1–3. között.


Az 500 pályázó film
közül a versenyprogramba bekerült 85
alkotás mellett különböző
nemzetközi fesztiválok programjaiból
válogatott filmeket is levetítenek a
három nap alatt. A vetítéseket
naponta 18 és 23 óra között
tartják a Szabadság Moziban, a
váradi fesztivál szervezője a
Metrion Egyesület. A
vetítésekre ingyenes a
belépés. 

A fesztiválról


A BuSho (Budapest Short)
Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
gondolata 2004 őszén született, majd
alig egy évvel később már
sikerrel lezajlott az első rendezvény. A
fesztivál tehát eredetileg
hiánypótlásként indult,
hogy az egyre szaporodó rövidfilmes
társadalom számára
bemutatkozási lehetőséget
biztosítson a magyar fővárosban,
és nemzetközi mezőnyben
bizonyíthassanak az ifjú
tehetségek. Magyarországon augusztus
31-én veszi kezdetét a
fesztivál, amelyre immár a hatodik
alkalommal kerül sor. A BuSho-ra
idén három kategóriában
(fikciós, animációs,
kísérleti) közel félezer
nevezés érkezett mintegy 53
országból. 


Az előzsűri (Mag István,
Gergely Zoltán, Rimóczi
László, Patrovits Tamás)

85 filmet juttatott a versenyprogramba, amelyeket 15
versenyblokkba rendezve vetítenek le. A
versenyprogramban 15 magyar film is van, és
olyan ismert alkotások szállnak ringbe a
nemzetközi mezőnyben, mint Kenyeres
Bálint
A repülés
története, Alexei Alexeev
Log Jam-je, vagy Géczy
Dávid
Stricik című filmje,
amely a filmszemlén nagyon megosztotta a
közönséget.   


A versenyfilmek mellett válogatást
láthat a közönség több
külföldi rövidfilmfesztivál
legjobbjaiból (Brest, Brno16, CologneOFF, Shqip,
Nachalo), valamint különböző filmes
workshopok vetítései
(életREklám, GomBuSho, Polifilm)
és a Kodak Diákverseny és az
első alkalommal megrendezett BuSho Vivaz
spotverseny alkotásai is
színesítik majd a programot.

Nagyváradon
első alkalommal szervezik meg a
fesztivált, sőt
Romániában is most
debütál a BuSho, melynek
megnyitójára szeptember 1-jén 18
órakor kerül sor. A fesztivál
három napja alatt összesen 15
órányi filmet nézhetnek meg
az érdeklődők.
BuSho versenyprogram
díjkiosztójára szeptember
4-én este kerül sor Budapesten, ahol
átadják a Metrion Egyesület
Nagyvárad-díját is az
egyesület által legjobbnak
ítélt alkotásnak.