Büntették a szatmári kézilabdacsapatot

Büntették a szatmári kézilabdacsapatot
Harminc százalék fizetéslevonással büntette a Szatmárnémeti VSK vezetősége a kézilabdacsapatot és a szakmai stábot, de megkaphatják teljes járandóságukat, ha bennmaradnak a Nemzeti Ligában.

 

A Szatmárnémeti Városi Sportklub igazgatótanácsa tegnap úgy döntött, az idén nyújtott teljesítményük miatt a férfi kézilabdacsapat játékosainak és a szakmai stábjának 30 százalékkal csökkentik a fizetésüket. A döntés várható volt, mivel a csapat a biztos bennmaradást jelentő 10. helyen állt a Nemzeti Ligában az év elején, négy pont volt az előnye az üldözőivel szemben, de a hétvégi bajnoki után már két pont a hátránya a 10. pozíciót elfoglaló Kolozsvári U mögött, vagyis, már osztályzós helyen áll a VSK.

 

3 pont 8 meccsről

Mint ismeretes, a Tordai Potaissa elleni vasárnapi meccs első fél órájában majdnem végig két, vagy öt góllal a VSK vezetett, viszont a végén négy góllal nyertek a Kolozs megyeiek. Azelőtt a Kolozsvári U és a CSM Ploieşti hazai pályán leckéztette meg a VSK–t, majd a Bukaresti CSM Szatmáron oktatta a „piros–fehéreket”. Ezzel a három együttessel küzd a Palkó János és Nicolae Istrate edzőpáros legénysége a kiesés ellen. A bennmaradást jelentő 10. helyet 14 ponttal az „egyetemisták” foglalják el, a 12 pontos VSK és a 11 pontos fővárosiak az osztályzós 11., illetve 12. pozíciót foglalják el, míg a Ploieşti a kieső 13. helyen áll, 11 ponttal.

A szatmári legénység az idei nyolc bajnokiból hatot vesztetett el (a felét hazai pályán), egy meccset nyert meg (hazai pályán a Temesvári Polival) és egy döntetlent ért el (az Energia Tg. Jiu–val).

A reális cél az osztályzós pozíció megőrzése, ahol az A–osztály két csoportjának négy legjobb csapata (Bákói CSM 2010, HC Vaslui, illetve várhatóan Nagyváradi VSK és Fogarasi HCM) közül kettő lesz az ellenfél. „Amennyiben a fiúk kiharcolják a Nemzeti Ligában való bennmaradást, akkor megkapják a teljese járandóságukat” – jelentette ki Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti VSK igazgatótanácsának az elnöke.

A „piros–fehérek” egyébként Chiajnán játszanak vasárnap 11 órától a biztos kieső Steaua CSA ellen. A VSK–nak nem szabad hibáznia, és két pontot kell hoznia a „katonáktól”. A 20. fordulóban a Bukaresti CSM hazai pályán a Bucovina Suceavát, a Kolozsvári U pedig az Energia Tg. Jiu csapatát fogadja, míg a CSM Ploieşti a Potaissa otthonában lép pályára.