Büntetést kapott a Hőszolgáltató

Stănel Necula, a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat igazgatója
Stănel Necula, a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat igazgatója
A Bihar Megyei Környezetvédelmi Őrség 30 ezer lejes bírságot rótt ki a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalatra, mert az környezetvédelmi engedély nélkül üzemelteti a hőerőmű régi kazánját.

Sajtóinformációk szerint a nagyváradi hőerőmű régi kazánját annak ellenére üzemelteti a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat, hogy nincs meg rá az integrált környezetvédelmi engedély. Ennek az információnak az alapján szállt ki ellenőrzésre a Bihar Megyei Környezetvédelmi Őrség, és megállapította, hogy a szóban forgó kazán valóban működik. „Az ellenőrzést az követően kezdeményeztük, hogy a sajtóban megjelent az, hogy a kazánt üzemeltetik anélkül, hogy meglenne rá az integrált környezetvédelmi engedély. Ez nagyon súlyos dolog azoknak a kötelezettségeknek a tükrében, amelyek az égés alapú nagy berendezések szennyezésnek megelőzésére és ellenőrzésére vonatkoznak” – nyilatkozott a sajtónak Mihai Togor, a Bihar Megyei Környezetvédelmi Őrség főinspektora. Az intézmény ezért a múlt héten kedden 30 ezer lejes bírsággal sújtotta a Hőszolgáltató Vállalatot, illetve elrendelte az erőmű régi berendezéseinek a leállítását.

Fellebbeztek

Megszólaltattuk az ügyben Stănel Neculat, a Hőszolgáltató Vállalat igazgatóját, aki elmondta, hogy a harmincezer lejes büntetés ötven százalékát, tizenötezer lejt kifizették negyvennyolc órán belül, ezzel egyidőben fellebbezést nyújtottak be a döntés ellen a bíróságra, így a per idejéig felfüggesztik a régi kazán leállítására vonatkozó rendelkezést, tehát legkésőbb az ítélethirdetésig még működtetheti a vállalat a régi kazánt, Necula szerint ugyanis törvényes a régi kazán üzemeltetése. Necula lapunknak kifejtette: a hőerőmű új berendezéseivel együtt használt régi kazán és turbina működtetésének engedélyeztetési dokumentációjának összeállítása 2006 óta folyamatban van, de a vállalat bizonyos környezetvédelmi kockázatok, és környezetszennyező technológiák lezárásához kéri a környezetvédelmi engedélyt, nem pedig további üzemeltetésre. Necula felhívta a figyelmet arra, hogy az idén a régi kazánt és turbinát új, modern, forróvizes kazánra cserélik le, amennyiben a nagyváradi helyi tanács megszavazza az erre vonatkozó projektet. Mivel ebben a projektben szerepel a C1-es kazán is, ezért ez az Országos Átmeneti Terv hatály alá esik, ami a többek között szabályozza azt, hogy melyek azok a régi, mára már elavult, környezetszennyező berendezések, amelyeket 2020-ig még lehet üzemeltetni az Európai Unió területén, amennyiben nem lépik túl a megengedett környezetszennyezés-kibocsátási szintet. „A C1-es kazán működése megengedett a berendezés jelenlegi emissziós paramétereinek a szintjén. Az igaz, hogy a feltételek között szerepel az, hogy környezetvédelmi engedély szükséges az üzemeltetéshez, de mivel mi a régi kazán és a turbina kicserélését tervezzük még az idén, és mivel nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy megszerezzük rá az integrált környezetvédelmi engedélyt, ezért annak alapján működtetjük, hogy a berendezés szerepel az Országos Átmeneti Tervben” – fogalmazott Necula.

Pap István