2012.02.10 15:22; Frissítve: 2012.02.10 15:22


Bundabotrány – Fazekas: a szembesítés nem vezetett eredményre

Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) – A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint nem vezetett eredményre Horváth Gábor és Aczél Zoltán pénteki szembesítése. Ugyanakkor a Siófok és a Haladás Sopron Bank korábbi vezetőedzőjének jogi képviselője úgy nyilatkozott, hogy egykori játékosa tisztázta védencét, akivel szemben kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.

 

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta, a gyanúsítottak fenntartják vallomásukat, így a gyanúsítás továbbra is fennáll.

Czeglédy Csaba, Aczél jogi képviselője az MTI-nek így nyilatkozott a szembesítés után: “Nagy nap a mai, ügyfelem neve ma nagyrészt tisztázódott, mivel Horváth Gábor elmondta, hogy Aczél Zoltán nem manipulálta az összeállítást.”

A gyanú szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok bajnoki előtt Aczél – a gyanú szerint – szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. Aczél – a gyanú szerint – tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még egy labdarúgót, Andruskó Attilát, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban őrizetbe vették a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága decemberben felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, aki fellebbezett ellen. Január 19-én a fellebbviteli bizottság döntött úgy, hogy Aczél Zoltán ellen fegyelmi eljárást is indít.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Debreceni Ítélőtábla: Gyilkos új év az idős barátoknak
Debrecen - Az asszony halálára még csak azt sem lehet mondani, hogy rosszkor volt rossz helyen. tovább »
Felfüggesztette a dömösi polgármester jogviszonyát a képviselő-testület
    Tatabánya, 2012. május 22., kedd (MTI) - Hat fegyelmi eljárást indított Dömös független [...] tovább »
MABISZ: tovább szűkült a biztosítási piac az első negyedévben
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Az első három hónapban 242,1 milliárd forintnyi díj folyt be a biztosító [...] tovább »
Vihar – Fa dőlt egy autóra a Felcsút és Bodmér közötti úton
    Székesfehérvár, 2012. május 22., kedd (MTI) - A viharban fa dőlt egy autóra kedden a [...] tovább »
A dolgozók egészségi állapota befolyásolja az cégek eredményességét
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés