Bűnügyi vizsgálat indult a bukaresti szülészeti kórházban kitört tűz ügyében

Bűnügyi vizsgálatot rendelt el a
romániai ügyészség a bukaresti
Giulesti Szülészeti Kórházban
hétfőn kitört tűzzel kapcsolatban.


Marius Iacob főügyész szerint
ismeretlen tettes ellen indult a vizsgálat, nem
szándékos emberölés miatt.
Mint mondta, reményeik szerint a nyomozás
akár már néhány napon
belül eredményt hozhat.


A kórház intenzív
osztályán hétfőn csaptak fel
a lángok, miután a
légkondicionáló
rendszer egyik elektromos vezetéke kigyulladt
egy faburkolat mögött. A kábel a
feltevések szerint rosszul volt elhelyezve
és szigetelve, ez okozhatta a
tragédiát. Az eddigi vizsgálatok
szerint a tűz lassan terjedt, és
nagyjából egy óra telt el, mire a
kórház személyzetének egyik
tagja belépett a kigyulladt helyiségbe,
és észrevette a lángokat.

A tragédiában
három újszülött a
helyszínen meghalt, míg egy negyedik
gyerek másnapra virradóra vesztette
életét. A sérült
csecsemőket ápoló Grigore
Alexandrescu Kórház
orvosigazgatója kedden úgy nyilatkozott,
hogy a szerencsétlenség után az
intézményükbe
szállított kicsik közül ketten
továbbra is súlyos állapotban
vannak, míg hét másik
újszülöttnek kritikus, de stabil az
állapota. Ők is súlyos
égési sérüléseket
szenvedtek.


 

A főpolgármester válthatja
le a kórház vezetőit


 


Cseke Attila egészségügyi miniszter
a Giulesti-i Panait Sarbu
Szülészet-Nőgyógyászati
Klinika vezetőségének
felmentését kérte Bukarest
Főpolgármesterétől,
Sorin Oprescutól. A
felmentésre vonatkozó döntést
a főpolgármesteri hivatalnak kell
meghoznia, hiszen a kórház
menedzsmentjéért két éve (a
2008/1567. kormányhatározat
értelmében) a főváros
főpolgármesteri hivatala felel.


A kórház menedzsere, prof. dr.
Marinescu Bogdan, 2006-ban
kötött szerződést az akkori
egészségügyi miniszterrel,
hároméves időtartamra. A
szerződés lejárta után,
bevezető projekt keretében egy sor
kórház menedzsmentje került
át a fővárosi polgármesteri
hivatalhoz. Ekkor, a Bukaresti
Egészségügyi és
Kórházfelügyelet
kérésére, az ideiglenes
egészségügyi miniszter ideiglenes
menedzsernek ismét prof. dr. Marinescu
Bogdant
nevezte ki.


Az egészségügyi reformra
vonatkozó  2006/95. törvény
178. cikkelyének (3) és 179.
cikkelyének (5). bekezdése (és
módosításai)
értelmében, a menedzsment jogának
átadása után, az illetékes
önkormányzatok jogkörébe
tartozik a kórházak vezetőpinek
kinevezése és visszavonása. Ennek
értelmében, a
decentralizációval megszűnt az
Egészségügyi
Minisztérium
hatásköre a
közkórházak menedzsereinek
kinevezésében vagy annak
visszavonásában.


Az egészségügyi miniszter ugyanakkor
sajnálatát fejezte ki, a 2010. augusztus
16-án a Giulesti-i klinikán
bekövetkezett sajnálatos baleset miatt,
hangsúlyozva, hogy nem ért egyet azzal,
hogy egyesek politikai tőkét
kovácsolnának a
tragédiából.


Az Egészségügyi
Minisztérium
várja a
kivizsgálás eredményét,
hangsúlyozva, hogy felelniük kell a
törvény előtt.