Bűn – bűncselekmény is lehetne

Bűn – bűncselekmény is lehetne
A mi környékünkön is tervezett fraktálásos (repesztéses) kitermelés bűn – hangzott el tegnap Félixfürdőn. Emellett bűncselekmény is lehetne, ha az USL el nem meszelné ezt.

Veszélyben van Félixfürdő és környéke is, akárcsak például Pungeşti és zónája az úgynevezett repesztéses kitermelési tervek miatt. Mint ismeretes, Pungeşti-en ezt a Chevron kezdheti el, a helyiek akarata dacára, Félixfürdőn pedig a kanadainak beállított, de valójában szerb Nis Petrol, amely cég ráadásul orosz tulajdonban van. Gyakorlatilag tehát – miközben azzal is érvelnek, hogy a kitermelések révén csökkenthető lenne az orosz gáztól való függés – épp egy orosz érdekeltségű céget szabadítanának Félixfürdőre is.

A témakörben több párt és szervezet tiltakozott már. Szerdán a két legfiatalabb politikai alakulaton volt a sor: közös sajtótájékoztatón és lakossági fórumon emelte fel szavát a kitermelések ellen a Népi Mozgalom Pártja (Partidul Mişcarea Populară) és a Polgári Erő Pártja (Partidul Forţa Civică) megyei szervezete. A rendezvényt Félixfürdőn tartották, előzőleg Félix, valamint Szentmárton és a Püspökfürdő panzóinak működtetőit levélben értesítették arról, hogy térségükben veszélyes kitermelést engedélyez az USL-kormány, ami az idegenforgalmat is veszélybe sodorja, a természet és a lakosság mellett.

Elbotlasztások

A két párt részéről Radu Pentiu, Marius Zamfir és Márton Attila szólalt fel. Utóbbi részletesen ismertette az üggyel kapcsolatos dokumentumokat, az interpellációkat, a politikusi levelezéseket. Ezekkel illusztrálta, ahogy egyes honatyák konkrétumokat kérnek a kitermelésekről és konkrétan tiltakoznak is azok ellen, Victor Ponta és csapata viszont rendre csak általánosságokat válaszol nekik, Márton szerint „halandzsázik”. Kiemelte: mind az ellenzék, mind a kormányoldal köreiben vannak olyan Bihar megyei honatyák (Bodea, Boeriu, Varga, Ghilea), akik megpróbáltak fellépni a félixfürdői projekt ellen, de a saját politikai szövetségeseiket is képes volt elmeszelni az USL-kormány, elbotlasztva a kezdeményezéseiket. Ugyancsak külön kezdeményezés volt, de az ország más részebeli honatyától érkezett az, hogy törvényben nyilvánítsák tiltottnak a repesztéses eljárást, minősítsék bűncselekménynek a fraktálást. Márton szerint „ez a javaslat is bekerült a demokratikus darálóba, és szétcincálva jött ki onnan”. Elhangzott az is: a fraktálás kettős földrengés- és földcsuszamlás-veszélyt jelent. Azonban a kormányzat ezzel sem törődik. Ahogy még csak az ország gazdasági érdekeivel sem. Abba is belement ugyanis, hogy a kitermelők javát szolgálják a szerződések, ha e cégek bármilyen más kitermelhető nyersanyagot találnak, annak a nagy része is őket illeti, ráadásul a szerződések is leginkább csak akkor módosíthatók, ha a változtatások e cégek érdekeit szolgálják.

A rendezvényen tehát egyértelműen állást foglaltak a kitermelések megkezdése ellen, hangsúlyozva, hogy nem tiszta érdekek is vannak a háttérben.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,