Miras Bulatovic és Kereskényi Gábor, a szerződés aláírása után
Palkó János sportigazgató két játékos közül választhatott, ugyanis az elmúlt héten Bulatoviccsal együtt érkezett próbajátékra a montenegrói Mirko Vujovics. A 27 éves válogatott centernek viszont nehezen teljesíthető pénzügyi elvárásai voltak, emellett túlsúlyos volt, ezért döntött a szakvezetés a fiatalabb játékos mellett. „Már rég figyeljük Bulatovicsot, ugyanis tavaly is a VSK–hoz akartuk szerződtetni. Most végre sikerült meggyőznünk, és két idényt Szatmáron fog játszani” – mondta lapunknak Kereskényi Gábor, a VSK igazgatótanácsának elnöke.
Ezzel viszont nem zárult le az igazolások ideje a VSK–nál. Úgy tudjuk, egy másik szerb játékossal javában zajlanak a tárgyalások, és várhatóan ma pontot is tesznek az ügy végére. Meg nem erősített értesüléseink szerint egy visszatérésről van szó: Bozidar Bursac két év után térhet vissza a VSK–hoz.
Mint arról beszámoltunk, a szatmári legénység csütörtökön kezdi meg a felkészülési mérkőzések sorát, a 7. Mihai Mironiuc Emléktornán. A suceavai megmérettetésen a Bucovina Suceava másod– és elsőosztályú csapata, a Nagybányai Minaur, a Bukaresti CSM, illetve az ukrán élvonalban szereplő Politechnik Olkom Donyeck lesz az ellenfél csütörtökön, pénteken és szombaton.