Bukarest nem hosszú távú opció

Bukarest nem hosszú távú opció
Vincze Lóránt Magyar Bukarest című interjúkötetét mutatták be pénteken este a nagyváradi Silent kávézóban a szerző jelenlétében.

A Magyar Bukarest című interjúkötet szerzőjével – aki tizenhat évig volt rádiós újságíró, jelenleg pedig az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke – Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője és Tasnády-Sáhy Péter író, újságíró beszélgetett. Az esten Vincze Lóránt elmondta, hogy az interjúkat 2007-2009 között készítette a Román Rádió magyar nyelvű adásának Életeink című műsora számára. A kötet rendezőelvéről szólva kifejtette, hogy olyan embereket keresett meg Bukarestben, akik aktívak a magyar közösségben, vagyis interjúi papokkal, lelkészekkel, diplomatákkal, vállalkozókkal, művészekkel, sajtósokkal készültek.

Pozitív élmények

Vincze Lóránt kifejtette, hogy a rendszerváltás előtt a magyarok kényszerből mentek Bukarestbe, de a rendszerváltás után sem azért kerültek a magyarok a román fővárosba, mert nagyon vágytak oda, hanem a karrierlehetőség, az üzleti lehetőségek, illetve diplomaták, egyházi személyek esetén a Bukarestbe helyezés volt az oka az odaköltözésnek. Vincze Lóránt az esten felelevenítette saját Bukarest-tapasztalatait is. Elárulta, hogy Erdélyből érkezve sosem voltak negatív élményei amiatt, mert ő magyar, holott ezt mindenki tudta róla. „Nem bozgoroztak le soha, sőt, a bukaresti egyszerű emberek kifejezetten pozitívan viszonyulnak az erdélyiekhez. Az erdélyi románokról is azt tartják, hogy szorgalmasabbak, többet dolgoznak, tisztábbak, mint a bukarestiek, és ha ezen belül valaki magyar, azt még magasabb polcra tudják helyezni.” Vincze Lóránt elmondta azt is, hogy a bukarestiek valójában nem is értik, mit jelent az, hogy valaki erdélyi magyar, ők úgy képzelik, hogy ha valaki magyar, akkor biztosan magyarországi, és magyar útlevele van. „A bukaresti hétköznapi emberek annyira el vannak szakadva attól, amit mi erdélyi közéletről beszélünk kisebbségi perspektívában, hogy nem tudják, hogy kit hova tegyenek” – fogalmazott.

Élettapasztalatok

A bukaresti magyarok életéről szólva Vincze Lóránt kifejtette: Bukarestben, nincs egyetlen központi hely sem, amely odavonzana minden magyart, hanem különálló magyar szigetek vannak az egyházi közösségekben, a Petőfi Házban, a Magyar Kulturális Intézetben és az Ady Endre iskolában. „Ezek mind olyan centrumok, amelyek az alapvető feladatukon túl is vonzzák a közösséget” – húzta alá Vincze Lóránt. A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy a könyvből egy pozitív Bukarest kép rajzolódik ki, mert az interjúalanyok jobbára a szép emlékeiket elevenítik fel a román fővárossal kapcsolatban. Megfigyelhető az is, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége eleinte kedvezőtlenül viszonyult Bukaresthez, de ha sikerült megszokniuk a várost, akkor egy idő után már észrevették a jó dolgokat is benne. Vincze Lóránt megjegyezte, hogy voltak olyan magyarok is, akik nem tudták megszokni Bukarestet, ők az első adandó alkalommal végleg elhagyták a várost. A pozitív Bukarest-kép ellenére az is kiderül a kötetből, hogy a magyarokban, bármilyen hosszú ideje is laknak a román fővárosban, nem alakul ki egyfajta bukaresti lokálpatriotizmus, sőt, a szerző még az ottani románok esetében sem tapasztalt egy sajátos kötődést a fővároshoz. Az interjúalanyok között volt olyan is, aki leszögezte, hogy Bukarest egy magyar számára nem jelent hosszú távú opciót. Vincze Lóránt szerint mindennek az is oka lehet, hogy Bukarest az erdélyi magyarok számára valójában egy kényszerfőváros, amelyet sohasem érezték magukénak, úgy, mint ahogy például Pozsonyt a saját városuknak tekintették. A romániai magyarság nem centralizáltan éli meg magyarságát, ez is oka lehet annak, hogy Bukarest nem válhatott az erdélyi magyarok fővárosává – fejtette ki Vincze Lóránt. Az est folyamán részletek hangzottak el a kötetbe került rádióinterjúkból, a beszélgetés után pedig a szerző dedikálta kötetét.

Pap István