Bukarest a sereghajtó

Bukarest a sereghajtó
Este hét óráig országos szinten a szavazásra jogosult polgárok 42,94 százaléka járult az urnák elé a romániai önkormányzati választásokon.

A Központi Választási Iroda által közölt adatok szerint vidéken aktívabb volt a lakosság, mint a városokban, ugyanis falusi környzetben 54,28 százalék, városi környezetben pedig 34,54 százalék volt a részvételi arány este hét óráig. A legtöbben Giurgiu megyében mentek szavazni eddig az óráig, itt a választópolgárok 54,89 százaléka szavazott. Második ebben a rangsorban Olt megye  54,25 százalékos részvételi aránnyal, a harmadik pedig Teleorman megye 53,57 százalékos részvételi aránnyal. Szintén jóval az átlag feletti részvételt produkáltak este hét óráig Valcea és Dambovita megyék is, előbbiben 51,03, utóbbiban pedig 50,83 százalék volt a részvételi arány. Az ellenkező póluson helyezkedik el Bukarest, ahol este hét óráig a szavazásra jogosult polgároknak mindössze 27,63 százaléka járult az urnák elé. Este hét óráig Temes megyében a választópolgárok 35,52 százaléka voksolt, Iasi és Kovászna megyékben 37,95, illetve 38,43 százalék, Hargita megyében 38,80 százalék volt a részvételi arány. Bihar megyében este hét óráig a választópolgárok 48,09 százaléka szavazott.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter