Budapesti ellenőrök Hadadon

Budapesti ellenőrök Hadadon

Csütörtök délben Hadadra érkezett a Magyar Vallásügyi Államtitkárság és a Kulturális Örökség Minisztériumának öttagú küldöttsége, hogy ellenőrizzék a földcsuszamlás által súlyosan veszélyeztetett múemlék református templom helyreállítási munkálatainak nemrág befejezett szakaszát.

Fent említettek tízmillió forintot adományoztak a Szent László korabeli épület újjáépításére és alapjának megszilárdítására, ám ezt az összeget nemsokára zárolták is egy technikai jellegű nézeteltérés miatt. A domboldal megcsúszását előidéző talajvíz elvezetését megoldani hivatott vezeték keresztmetszete ugyanis az ő véleményük szerint a romániai szabvány kétszerese kellene legyen.
Végül sikerült egyezségre jutni a kivitelezőkkel és remélhetőleg a pénz is nemsokára megérkezik. Éppen idejében ahhoz, hogy a jó három hónapja különböző hitelekből finanszírozott munkálatokat folytatni lehessen.