Búcsú Jakobovits Miklóstól

Búcsú Jakobovits Miklóstól
Mintegy kétszázan kísérték utolsó útjára Jakobovits Miklós festőművészt szerda délután, a városi temetőben. Mindazok, akik búcsúztatták, kihangsúlyozták: értékes ember, értékes művész ment el.

 

A temetési szertartás a Steinberger kápolnában kezdődött el, ahol Böcskei László megyés püspök, illetve Szakács Endre örmény általános katolikus helynök búcsúztatta az elhunytat; később, a kápolna előtt, az immár lefedett koporsó mellett Fejes Anzelm Rudolf premontrei főapát olvasta fel a szentleckét, majd Kiss Albert főesperes kanonok szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, a halotti koszorúk némiképp az adventi koszorúkra emlékeztetnek, meg a karácsonyfára, az öröm fájára, amely jelzi, hogy Isten szeretete nem fogyatkozott meg, köztünk akar élni, hogy mi, akik a keresztség által Krisztusba öltöztünk, az ő szemével lássunk.

A szép élet remekmű

Boldog, aki ily módon vissza tudja adni mindazt a szépséget, ami körülöttünk van, ahogy Miklós testvérünk is tette, a színek üzenete által, hangzott el. Szívének teljességét osztotta meg másokkal, hiszen tele volt a szíve Isten szeretetével és a mi szívünket is megnyitotta. Mint mindenkinek, voltak gyarlóságai, de öntudattal kérte a szentségek erejét, hogy beleolvadhasson abba, akiben elnyeri örök jutalmát. Később Prohászka Ottokár gondolatai hangzottak el – a szép élet, a tiszta erkölcs valódi remekmű, mely az ég múzeumába viszi át a szép lelkeket. „Reméljük, hogy imái segítenek neki abban, hogy azt a Krisztust öltse magára, akit várt és aki, reméljük, magával vitte az örök otthonba” – mondta, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy imáikkal segítsék őt tisztulni és megnyugodni.

Időnkívülivé vált

Később Aurel Chiriac múzeumigazgató méltatta a képzőművészt, kihangsúlyozva többek között azt az elkötelezettséget, amellyel a hetvenes években hozzájárult ahhoz, hogy a Körösvidéki Múzeumnak egy autentikus képzőművészeti részlege legyen. Mint elhangzott, az egyik legjelentősebb kortárs romániai festőművésznek tartja Jakobovits Miklóst, aki az időnkívüliséget igyekezett megjelentetni műveiben, mígnem ő maga is „időnkívülivé” vált. Pécsi Györgyi, a Magyar Művészeti Akadémia titkárságának osztályvezetője az intézmény vezetőinek búcsúszavait tolmácsolta. Jakobovits Miklós hitvallása az volt, hogy élnivaló minden élet, csak maradjunk hűek önmagunkhoz, a művészet lényege pedig az őszinteség, ami a festőművészt is jellemezte, hangzott el. Ezt követően Varga Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának szavai következtek, majd az örmény nagykövetnek, valamint Örményország művelődési miniszterének búcsúszavait olvasták fel, később a festőművész barátai emlékeztek Jakobovits Miklósra.

Neumann Andrea