Brüsszeli támogatást kapott két Bihar megyei szervezet

Brüsszeli támogatást kapott két Bihar megyei szervezet
Idén is kiosztották a brüsszeli NATO Charity Bazaar Egyesület támogatásait. Romániából két Bihar megyei szervezet kapta meg a pénzadományt, amelyet december 29-én, kedden adtak át.


A NATO jótékonysági vásárt 2005 óta minden évben, november harmadik vasárnapján tartják meg 38 európai ország részvételével, amelynek bevételét karitatív projektek támogatására ajánlják fel. Az összegyűlt összeg 35 százalékát belgiumi szervezetek kapják meg, a fennmaradó 65 százalékot pedig különböző karitatív szervezetek Európa-szerte. 2015-ben a vásáron befolyó összegekből hét belgiumi és huszonhat nemzetközi szervezetet támogattak, köztük két romániait is – mondta el Schmidt Katalin, a NATO Charity Bazaar Egyesület elnöke. A szimbolikus csekkeket december 29-én, kedden délelőtt adták át a nagyváradi városházán. A benyújtott projektek alapján Romániából idén két Bihar megyei egyesület részesült az adományban: a nagyszalontai Szent Miklós, A Szegények Védelmezője Alapítvány, valamint a nagyváradi Don Orione Jótékonysági Szervezet. Előbbi 7500 eurós támogatást, míg utóbbi 3500 eurós támogatást vehetett át. A sajtótájékoztatón jelen voltak a szervezet vezetői is. Dorina Marian a nagyszalontai alapítvány elnöke elmondta, hogy 2012-ben már nyertek támogatást a NATO Charity Bazaar Egyesülettől, abból a pénzből egy egészségügyi központot hoztak létre, az idei támogatásból pedig a fűtésrendszert cserélik ki. Fechete Mihai a Don Orione Jótékonysági Egyesület elnöke elmondta, hogy a megnyert összegből az általuk támogatott váradi Don Orione Líceum vizesblokkjait újítják fel a fogyatékkal élő gyermekek speciális igényeinek megfelelően. Az eseményen elhangzott, hogy szívesen várják olyan építkezési cégek támogatását, akik segítenének a munkálatok kivitelezésében. Schmidt Katalin elmondta, hogy jövőre is lehet projekteket benyújtani, a határidő 2016. május 1-je.

Számítógépek

A sajtótájékoztató másik témájaként elhangzott, hogy Schmidt Katalin kezdeményezésére és jóvoltából 2012 és 2015 áprilisa között a Bihar megyei oktatási intézmények, kórházak és karitatív szervezetek több mint 1000 számítógépet kaptak. A NATO által kiírt számítógépek merevlemezeit megsemmisítik, majd szponzorok támogatásával, Bihar megyében főként a Rotary klub segítségével a gépeket kiszállítják a kedvezményezett intézményeknek. Az eseményen jelen levő Bradács Aliz, a margittai Pop Mircea városi kórház menedzsere köszönetét fejezte ki Schmidt Katalinnak a támogatásként kapott számítógépekért.

P. Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter