Brüsszeli robbantások – Brüsszel polgármestere sajnálja Faycal Cheffou szabadon engedését

Brüsszeli robbantások – Brüsszel polgármestere sajnálja Faycal Cheffou szabadon engedését
Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere sajnálatát fejezte ki amiatt kedden, hogy a belga hatóságok bizonyítékok hiányában szabadon engedték Faycal Cheffou-t, akiről eredetileg azt gyanították, hogy tagja volt annak a terrorkommadónak, amely a múlt hét elején robbantásos merényletet hajtott végre a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren.

“A radikális agitátor és a radikális toborzó között határ húzódik, és a vizsgálóbíró feltehetően nem akarta ezt a határt átlépni” – mondta a belga főváros polgármestere a France Inter közszolgálati rádiónak adott interjúban.
A 30 éves Cheffou-t még csütörtökön fogták el a brüsszeli ügyészség épülete mellett, miután egy taxisofőr azt állította, hogy ő volt látható a repülőtér biztonsági kamerái által rögzített felvételen a két öngyilkos merénylő társaságában. A belga szövetségi ügyészség szombaton azt közölte, hogy vádat emeltek Faycal Cheffou ellen “terrorcsoportban való részvétel, terrorista gyilkosság és terrorista gyilkossági kísérlet” miatt.

Hétfőn azonban már arról tájékoztatott a vádhatóság, hogy szabadon engedték a férfit, mert nincs elegendő bizonyítékuk ahhoz, hogy őrizetben tartsák, a vádemelést viszont nem vonták vissza.

A magát újságírónak mondó férfi egy 2014-ben rögzített felvétellel hívta fel magára a figyelmet. Ennek alapján a helyi hatóságok 2015-ben azt gyanították róla, hogy egy brüsszeli parkban, ahol nagy számban telepedtek le menekültek, jelölteket próbált toborozni dzsihadista harcokhoz.

“Ez az ember agitálni jött a menekültek közé, összeverekedett olyan szervezetek képviselőivel, mint a Világ Orvosai, a szociális mentők vagy a helyszínen lévő állampolgári szolgálat, ezért többször is közbelépést sürgettem” – mondta a polgármester. “Egy bírót kértem, hogy lépjen közbe, aki ezt visszautasította, mire kénytelen voltam rendelettel kitiltani a helyről, ami kivételes” – tette hozzá.

Brüsszel polgármestere párizsi kollegája, Anne Hidalgo meghívására látogatott a francia fővárosba, hogy beszámoljon azokról az intézkedésekről, amelyeket Brüsszel kezdeményezett a legalább 35 áldozattal járó merényletsorozatot követően.
Yvan Mayeur a fővárosi önkormányzati képviselők előtt kiemelte, hogy “nincs olyan társadalmi vagy kulturális helyzet, amelyet igazolhatná az emberölést”.
A március 22-i merényletek után Anne Hidalgo Brüsszelbe látogatott, hogy együttérzését fejezze ki, és segítségét ajánlja fel Párizs nevében, amely néhány hónappal ezelőtt hasonló tragédiát élt át.

Yvan Mayeur beszédében “a két megtámadott városról” és “ugyanarról a terroristasejtről” beszélt, s hangsúlyozta, hogy olyan “közös nyomozásokra van szükség, amelyek fényt derítenek arra, amit a terrorizmus háttérbázisainak kell neveznünk”. Véleménye szerint meg kell érteni azt a folyamatot, hogy miért választják a gyűlöletet és a fanatizmust azok a fiatalok, akik olyan társadalomban nőttek fel, amely a tanulást, az egészségügyet és az emberiség történetében korábban soha nem létezett normákat biztosított számukra.

Faycal Cheffou ominózus felvétele:

Videó forrás: Daily Mail UK



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter