Bronzérmes szatmári röplabdázó diákok

Bronzérmes szatmári röplabdázó diákok

A tisztes helytállás volt a célja a
szatmárnémeti Ion Creang[
Általános Iskola lánycsapatának
a röplabda–olimpiász országos
döntőjében, de Szabó Tamás
testnevelőtanár
„megtáltosódott”
tanítványai a harmadik helyen zártak.

„Ha azt veszük figyelemben, hogy az
esélytelenek nyugalmával indultunk a
buz[u–i tornán, azt mondhatom, hogy
kiváló, sőt fantasztikus
eredményt értek el a lányok”
– értékelt Szabó.


A szatmári lányok a
csoportmérkőzéseket mind
3–0–ára nyerték, azonban az
elődöntőben megtorpattanak Szabó
tanítványai és vereséget
szenvedtek a bukaresti diákoktól. A
helyosztón végül simán,
3–0–ra verték a LPS Br[ila
csapatát. Szabó megemlítette, hogy
a tornaórák kiiktatásán
dolgozó tanügyminisztérium
részéről senki sem volt a
tornán, másrészt pedig
köszönetet szeretne mondani a csapat
felkészítésében
segítséget nyújtó Ovidiu
Groza és Adrian Pricop
röplabdaedzőknek.


A szatmári sikersorozat itt nem ért
véget, ugyanis Raluca Rovast a torna
legjobbjának választották,
míg Vajda Beátának az
olimpiász legfiatalabbjai (ötödik
osztályos) közül a legjobb
játékosnak járó
elismerést ítélték oda.

A csapat


Roxana Nicoară, Lavinia Petran, Diana Oros, Raluca
Rovas, Ioana Panţiu, Ruxandra Chiorean, Manuela
Oros, Vajda Beáta, Pop Nicolett.