Brahms- és Schubert-művek a filharmóniában

Akt.:
Az előadóművész, a karmester és a szimfonikus zenekar. A szerző felvétele
Az előadóművész, a karmester és a szimfonikus zenekar. A szerző felvétele
Mindig igazi élmény Brahms-versenyművet hallgatni. A legutóbbi koncert műsorán – a nemrég hallott d-moll zongoraversenye után – a német komponista egyetlen hegedűversenye szerepelt.

Az est meghívott vendégművésze, Nicolas Koeckert Németországból érkezett, a karmester a filharmónia állandó dirigense, Romeo Rîmbu volt. Amint az utóbbi időben általában, csütörtök este is sokan eljöttek a filharmónia hangversenyére, hogy élvezzék a zenét, és azt mondhassák: igen, „szeretem Brahmsot, de Schubertet is”.

Elsőként Johannes Brahms (1833–1897) D-dúr hegedűversenye, op. 77 csendült fel az Enescu–Bartók koncertteremben, Nicolas Koeckert hegedűművész tolmácsolásában. A művet 1879. január 1-jén mutatták be a lipcsei Gewandhausban, a zeneszerző vezényletével. A szólót Brahms barátja, a XIX. század egyik legjelentősebb hegedűművésze, a magyar származású Joachim József játszotta. Brahmsnak ez a versenyműve nagy technikai kihívást jelent a hegedűművészek számára. Ez a kompozíció is azok közé tartozik, amelyeket a kritika és a muzsikusok eleinte kedvetlenül fogadtak – van még, szép számmal, ilyen sorsú versenymű a zenetörténetben. Pablo de Sarasate spanyol hegedűművész nem is volt hajlandó nyilvánosan eljátszani ezt a hegedűversenyt. Brahms nem önállósítja a virtuozitást, motivikus anyagát a szólista és a zenekar között osztja meg, ugyanúgy, mint zongoraversenyeiben. A szólista, Nicolas Koeckert szívesen látott vendégünk: már megjelenésekor nagy tapsot kapott, tehát a közönség emlékezett előző produkcióira. Remek virtuozitásához kiforrott muzikalitás társul; nála nem kérdéses, hogy sikerül-e egy-egy nehezebb futam. A közönség elismerése, nagy tapsa után egy ráadással kedveskedett, Johann Sebastian Bach egyik művéből játszott részletet. A versenymű elhangzása után Romeo Rîmbu karmester gratulált a fiatal Gáti Sándor oboaművésznek a kitűnő teljesítményéért.

A szimfónia

A szünet után Franz Schubert (1797–1828) V., B-dúr szimfóniája, D. 485 hangzott el, a szimfonikus zenekar előadásában. Azt érdemes tudni Schubertről, hogy tizenhat és tizenkilenc éves kora között öt teljes szimfóniát komponált, az első négyet még konviktusi (bentlakásos diákotthon) diákzenekar, az ötödiket pedig édesapja által szervezett műkedvelő zenetársaság számára írta. Míg az első négyben főként Haydn stílusát követte, ez a szimfóniája, a maga egyszerűségében, enyhén Mozartra emlékeztetően, a legjobban sikerült a fiatalkori szimfóniái közül. Friss, lendületes, ihletett. Dallamait klasszikus fegyelmű formába fogta össze. Mindezeket a Romeo Rîmbu vezette zenekar sikeresen jelenítette meg, ezért a szimfónia elhangzása után méltán csendült fel az elismerő taps.

Dérer Ferenc