Bővítések, újítások a városi kórházban

Bővítések, újítások a városi kórházban
Lényeges átalakulások készülnek a Gavril Curteanu városi kórházban, több szolgáltatást a megyei kórházzal közösen biztosít majd. Dacian Foncea kórházmenedzsert kérdeztük a részletekről.


Több mint száz posztot hirdetett meg a közelmúltban városi kórház – amint az intézmény menedzserétől megtudtuk, húsz orvost, negyven asszisztenst, valamint kisegítő személyzetet alkalmaznának. Mindez egyrészt azért vált szükségessé, mert eddig is személyzethiánnyal küszködtek, másfelől pedig különféle változásokat is kilátásba helyeztek. Tizenhét ággyal bővítik az onkológiát, tízzel a intenzív terápiás osztályt, folyamatos ügyeletet szeretnének biztosítani a komputertomográfnál, s a hamarosan érkező új lineáris részecskegyorsító is több alkalmazottat tesz szükségessé. Az érdeklődők e hónap végéig nyújthatták be dossziéikat, a versenyvizsgák pedig november 7. és 19. között zajlanak. A vizsgákat videók rögzítik majd, s amint a menedzser elmondta, szakembereket szeretnének, nem „ismeretségeket”.

Költöznének

De egyéb változásokat is kilátásba helyeztek: többek között az Izvorului utcai tüdőgyógyászat, valamint a Pasteur utcai ideggyógyászat a városi kórház Corneliu Coposu utcai épületében kap majd helyet. Reménykednek benne, hogy mihamarabb megkapják az egészségügyi minisztérium engedélyét és a jövő év első hónapjai során végre is hajthatják az eltervezetteket.

Mindezek mellett a városi kórház, valamint a megyei sürgősségi klinika vezetőtanácsai azt a döntést hozták, hogy több szolgáltatásukat megtakarítási elgondolásból egybeolvasztják: eldőlt, hogy a két intézménynek közös konyhája lesz, a műszerek fertőtlenítése és csíramentesítése is egy helyen zajlik majd, és a szövettani vizsgálatokat is közös laboratóriumban fogják végezni. Az egyik elképzelés az, hogy a közös konyha az ideggyógyászat jelenlegi épületében lesz, de még nem született döntés. Amint Dacian Foncea elmondta, a városi kórház konyháját több tíz éve nem korszerűsítették, jelenleg igen nagy az eltérés a két kórház között ezen a téren. A kórházmenedzser szerint jó megoldás lenne az is, ha egy új konyha épülne a Coposu utcán, de akárhogy is lesz, közösen biztosítják majd az étkeztetést. Ennek nyomán a megyei kórházban felszabadul majd egy fél emelet, melyet egészségügyi szolgáltatásokra használhatnak majd fel.

Szolgáltatások

A közös konyhán 2500–3000 ételadag fog készülni naponta, a személyzetnek és a rezidenseknek is, s azt szeretnék, hogy ne legyen „kórházi íze” – jelentette ki a menedzser. A műszerek fertőtlenítése és sterilizálása a megyei kórház nemrég korszerűsített osztályán zajlik majd – a városi kórház korábban tervezte egy ilyen állomás létrehozatalát, mely mintegy félmillió euróba került volna. A szövettani vizsgálatokat eddig is a megyei kórháznál végezték, miután felbontották a szerződést egy olyan céggel, melynek csak a kémszerekért havi 36 ezer lejt fizettek. Jelenleg a megyei kórháznak 25 ezer lejt fizetnek havonta, de a közös platform létrehozatala nyomán mindezt még kevesebb pénzből tudják majd megoldani.

Új épület

Ezen felül, mint arról már beszámoltunk, a városi kórház mellett egy új kórházi épület létesül majd, gyermekgyógyászati osztályokkal – ez egy 10–12 millió eurós beruházás –, a megyei kórház pedig bővíteni fogja a sürgősségi osztályt, melyet egy új komputertomográffal is ellát majd, ez négymillió euróba kerül, melyből 1,5 millió eurót a Világbank fog biztosítani.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .