Bővülő magyar tagozat

Hét kiemelkedő tudományos teljesítményű fiatal oktatóval bővült a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának oktatói kara, és ezzel 301-re emelkedett a magyar oktatói kar létszáma (1989-ben 83-an voltak).

Az egyetem szenátusa ma döntött új tanárok felvételéről, illetve az előléptetésekről. Kiemelkedően magas volt ezalkalommal a már alkalmazásban levő magyar oktatók körében az előléptetések száma: huszonegy oktató versenyzett sikerrel nagyobb fokozatért, köztük tizenegy magas szintű oktatói – docensi illetve professzori  – beosztásért. Mostantól kezdve például docens az erdélyi magyar értelmiség néhány ismert személye, mint a színművész Hatházi András és Bács Miklós, a jogász Fábián Gyula, a politológus Bakk Miklós. A fiatal tanársegédek valamennyien a BBTE végzősei, legtöbbjük ezen a a egyetemen dolgozik doktori tézisén, és betanító tanárként is megállta a helyét az elmúlt években, szinte valamennyien nyugaton is képezték magukat. „A tehetséges fiatal munkatársainkat gondosan válogatjuk egyetemünk legjobb végzősei és doktoranduszai közül, úgy mint, amikor a gyümölcsöt óvatosan kézzel szedi a gazda – mondta az újságíróknak Magyari Tivadar, a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes (fordítás román nyelvből). –  Itthon akarjuk tartani őket, illetve vissza akarjuk hozni őket a külföldi egyetemekről. Hozzájuk fog fűződni a tartalmas, hasznos előadások és szemináriumok sora, és a semmitmondás száműzése tantermeinkből”



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .