Botrányos hangvételű közvita a hídépítésről

Botrányos hangvételű közvita a hídépítésről
Nagyvárad – A civilizált hangnemet gyakran mellőző vitának lehettek tanúi, esetenként szenvedő alanyai azok, akik csütörtökön részt vettek a nagyváradi önkormányzat által az Ősi és Rogerius negyedeket összekötő közuti híd tervéről szervezett közvitán.

Nem volt különösebben nagy az érdeklődés a csütörtök délelőtti közvitán, melynek elméletileg az volt a célja, hogy az önkormányzat képviselői kikérjék a polgárok véleményét az Onestilor és a Sovata utcákat összekötő közúti híd megépítésének tervéről. Azért csak elméletben, mert a hosszúra nyúlt, több mint másfél órás vita alatt Gheorghe Carp alpolgármester igen gyakran a civilizált hangnemet mellőző módon beszélt azokkal a megjelentekkel, akik ellenezték a híd megépítésének ötletét.
Gheorghe Carp szinte folyamatosan gúnyolódott a Nyugati Hegység Regionális Környeztevédelmi Felügyeleti Központ tagjainak a rovására, mondván: viselkedjenek úgy, mint akik városban laknak, nem pedig úgy, mintha a Nyugati Hegységből jöttek volna. Megjegyzendő, hogy a megszólított emberek csak annyit tettek, hogy kifejtették véleményüket a hídépítési terv ellen. A legdurvábban Carp azt a polgárt sértette meg, aki elmondta: a város hidat akar, miközben az ő apja több mint hetven évet élt Velence lakónegyedben, ahol a mai napig nincs csatornahálózat. Carp kegyeletsértő válasza ez volt: „ha az édesapjának lett volna türelme még várni másfél évet, akkor megélte volna azt is, hogy Velencén lesz csatorna.”
Pap István