Both Abigél emlékére

Both Abigél emlékére
Amikor csütörtök reggel beléptem a szerkesztőségbe, igencsak gyászos hangulat fogadott. Valami hasonló érzés fogott el, mint hat évvel korábban, amikor Alfer asztalán egy szál gyertya égett, és ott volt az ő szokásos mimikájú arcképe…

Máskor sem nagyon hangoskodnak a kollégák, de csütörtök reggel szokatlanul csendesek voltak. Nézték a képernyőt, próbáltak a feladatukra koncentrálni, de valahogy nem ment. Nem is beszélgettek egymással, próbálták összeszedni a gondolatukat, és folyamatosan egy kérdés fogalmazódott meg bennük: létezik, hogy meghalt egykori barátunk, kollégánk?

Sajnos igaz. Életének 49. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 18-án hajnalban elhunyt BOTH ABIGÉL nagyváradi újságíró, a Bihari Napló, a Reggeli Újság munkatársa, az Új Magyar Szó országos napilap tudósítója, az Erdélyi Riport szerkesztője, lapigazgatója, a Mákvirág gyermeklap alapítója, aki az utóbbi években a Biharország folyóirat gyermekrovatát szerkesztette.

Kedves barát, kolléga, drága Abigél! Kétszer is szembeszálltál a kegyetlen betegséggel, de mint annyiszor, megint a kegyetlen kerekedett felül. Reméljük, az égi újságok hasábjain is nagy betűkkel lesz ott a neved! Nyugodj békében!

Szántó Zoltán



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter