Bőséges kínálat tanszerekből

Bőséges kínálat tanszerekből
Nagyvárad – „Nem félek a bevásárlóközpontok kínálatától, sokszor pont itt találják meg a vevők, amit szeretnének” – mondta egy kis papíráru bolt vezetője. Körülnéztünk, hol milyen áron lehet tanszereket kapni.


Mind a kisebb papíráru boltok, mind a bevásárlóközpontok felkészültek az iskolakezdésre. Tavaly óta nem sokat változtak a tanszerek árai, a kínálat is szinte ugyanaz, talán csak díszítőelemek terén van némi eltérés, az idén ugyanis más rajzfilmfigurák váltak népszerűvé, mondta el az egyik váradi bevásárlóközpont részlegvezetője. Mint megtudtuk, az, hogy egyelőre kevés a vásárló, már nem jelent meglepetést, az utóbbi években mindig iskolakezdés után jönnek a szülők, miután kézhez kapták a pontos tanszerlistát. Akik benéznek az üzletekbe, inkább csak nézelődnek, összevetik az árakat.

Az egyik kis, rogériuszi papíráru boltban a mennyezetig sorakoznak a különböző iskolai, irodai kellékek, s vásárlók is jönnek, azonban csak egy-egy apróságért. Még nyoma sincs az iskolakezdés előtti vásárlási hullámnak. Tavaly is így volt, az előtt is, tudjuk meg az üzlet vezetőjétől. Két napig tart az „őrület”, az iskolakezdés napján, illetve a következő nap során, amikor a diákok, illetve szüleik kézhez kapják a tanszerek pontos listáját. Mindenki akkor vásárol, előtte elvétve vesznek néhány füzetet, írószert, olyasmit, amiről pontosan tudják, hogy szükséges lesz.

Árak

A választék amúgy széles, az árak pedig nagyon keveset változtak tavaly óta, a dollár árfolyamának emelkedése miatt, tudtuk meg, a hazai termékeké pedig szinte ugyanaz, mint tavaly. Például az A5 méretű füzetek 1,5 lejbe kerülnek, az A4-es méretűek ára pedig 3,5 lej. Egy nagy földrajz füzet ára 2,5 lej, a kis biológiafüzeteké pedig 1,5 lej. Rajztömbökből nagy a választék, mérettől és minőségtől függően áruk 3 és 20 lej közötti, a festékek terén is van honnan választani, a legolcsóbb gombfesték 2,5 lej, de a tubusos festékek ára sem több 15 lejnél. Színes ceruzákból is legalább harminc -féle van, a készletek 3,5 és 20 lej közötti, a töltőtollak ára is igen tág keretek között mozog, a legolcsóbb 5 lejbe kerül, a legdrágább pedig 50 lejbe.
Az üzlet vezetője kifejtette: nem érzi azt, hogy a bevásárlóközpontok konkurenciát jelentenének, ugyanis azok egy-két nagyon olcsó termékkel csalogatják be a vásárlókat, de a többi termékből csak egyszerre többet lehet vásárolni, s a vevők végül kétszer-háromszor annyit költenek ott, mint amennyit szerettek volna.

Választék

A nagyváradi Selgros bevásárlóközpontban már körülbelül egy hónappal ezelőtt felkészültek az iskolakezdésre, tudtuk meg Moise Letea részlegvezetőtől. Mind az árak, mind a választék nagy vonalakban olyan, mint tavaly, az idén, csupán a táskákat, füzeteket díszítő rajzfilmfigurák, filmhősök változtak – például az idén Elsa, a Jégvarázs (Frozen) című rajzfilm főszereplője a legnépszerűbb, de olyan klasszikusok is szerepelnek a táskákon-tolltartókon, mint például a Pókember, vagy épp a Csillagháború egyik-másik szereplője. A füzetek ára amúgy itt is sokféle, van például olyan is, amelyikből egy darab nem éri el az ötven banit sem, viszont ebből minimum tízet lehet csak vásárolni, egy másik típus pedig egy lej alatti, ezt ötös csomagokban árulják. Természetesen a drága, márkás füzetek is megtalálhatók, melyek darabja csaknem tizenöt lej. A legolcsóbb A4-es füzet 3,48 lejbe kerül és szintén ötös csomagokban árulják. Több típusú színes ceruza van, leginkább ismert márkák (egyébként ez a teljes tanszer-készletre jellemző), áruk 12 és 17 lej közötti, filctoll-szetteket 8,49 és 25 lej közötti áron láttunk. A legolcsóbb rajztömb ára 1,79 lej, a legdrágább megközelíti a 20 lejt. Nagy a választék ecsetekből, vannak három, vagy több darabból álló szettek, ezek ára 5,9 és 12 lej közötti, de darabonként is lehet kapni, a tubusos festékek ára pedig 8,9 lejnél kezdődik, de van, amelyiknek az ára meghaladja a 30 lejt.

A töltőtollak ára 14,99 és 47,99 lej közötti, tolltartókat láttunk 3,29, de 42,99 lejért is. Úgy láttuk, itt főleg drágább, márkás iskolatáskák vannak, a legtöbbnek az ára meghaladja a 100 lejt, s egyes típusoké a 200 lejt is.

Egyre kevesebben

A nagypiacon egyetlen standnál láttunk tanszereket, az árak nagyjából akkorák, mint a kisebb üzletekben, táskákat viszont több helyen is árulnak, ezek viszonylag olcsók, igaz, a minőségük is kérdéses. Vásárlók nemigen vannak egyelőre. Évről évre kevesebb a vevő, panaszolják az árusok, s egyikük azt is hozzáteszi: nincs ezen mit csodálkozni, negyven fokos hőségben természetes, hogy vevők a légkondicionált bevásárlóközpontokat választják…

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter