Börtönlázadás: váradi helyzetkép, országos kitekintés

Börtönlázadás: váradi helyzetkép, országos kitekintés
Váradon is kevés az étel, ritkábban lehet tisztálkodni a börtönben, de még így is a jobbak közé tartozik az itteni bv-intézet. Nézzük, mi is van itt, illetve általában hogy áll ez a témakör az országban – ami kapcsán most tiltakozások zajlnak.


Meglepő talán, de mindössze egy kisvárosnyi elítélt van összesen börtönben az egész országban. A hivatalos adatok múlt év végéről származnak, ezek szerint 28.380 ember van börtönben Romániában. Az utóbbi napokban közülük lázonganak több városban is, mindannyiuk számára jobb körülményeket követelve. Számos helyen ugyanis kifejezetten katasztrofálisak a fogvatartási körülmények: országosan például a túlzsúfoltsági szint 151,3 százalékos, ami azt jelenti, hogy miközben 28.380-an vannak börtönben, összesen csupán 18.780 hely van. Ez azt eredményezi, hogy egyes büntetés-végrehajtó intézetekben akár hárman is alszanak egy ágyban. Messze nem tartják be azt az alapelőírást sem, hogy egy-egy személyre minimum 4 négyzetméternek kell jutnia. Emellett azonban további súlyos gond, hogy nincs megfelelő pszichológusi és más orvosi ellátás, nincs elég foglalkoztatás, illetve börtönmunka-lehetőség, nincs kivel kommunikálniuk az elítélteknek, nem tisztálkodhatnak megfelelően – mindemellett intézetenként változóan még sok specifikus gond is megnehezíti az életüket.

Mi van Váradon?

Képzeljék, az ezernyolcszázas években épült váradi börtön még a jobb példák közé tartozik. Az országos börtönlázadások sorába illeszkedve itt 5 elítélt lépett éhségsztrájkba a hét elején – aztán a börtönigazgatóság azt tudatta, hogy már megoldódott, nincs sztrájkoló. Mint csütörtökön megtudtuk, ez nem igaz. A politikusok közül Biró Rozália ellátogatott ugyanis oda, majd sajtótájékoztatón összegzett. Mint kiderült, két olyan elítélttel is beszélt, akik több évtizedes büntetésüket töltik, és most is éhségsztrájkolnak. Ők arra panaszkodnak, hogy kevés ellátásban részesülnek. Mindenesetre az itteni börtön még így is jobb körülményekkel bír a többinél. Váradon nincs túlzsúfoltság: 600 ágy van, ebből 514 foglalt. Orvosból 5 van, kettő főállásban foglalkozik az elítéltekkel. Hideg víz folyamatosan van, hetente háromszor pedig melegvizes fürdőt is vehetnek a fogvatartottak. A cellákban van tévé, ami 11 és 23 óra között nézhető, több tíz csatorna áll rendelkezésre. Az étkezés nem a legjobb, mégis valahogy megoldják itt, hogy tűrhető legyen. Pedig mint mindenütt, Váradon is napi 3 lejből kell kihozniuk az adagokat, ami abszurd és ami miatt máshol éheznek is az elítéltek. Mint megírtuk, a nemzetközi emberi jogi bíróság futószalagon ad igazat a hozzá forduló elítélteknek, most évente kb. 80 millió eurót kellene kifizetnie a román államnak kártérítések címén, mert rosszul bánik a fogvatartottakkal. Ehhez képest évtizedek óta csúszik a rendszer reformja, mindig csak jelentéseket készítgetnek róla. A legutóbbi tavalyit az ombudsman készítette, és 500 oldalon foglalja össze, mi mindent kellene tenni. Szóba került, két új börtön építése is, de ezzel sincs semmi azóta sem. Közben a börtönökben naponta három elítélt hal meg, amúgy a fogvatartottak átlagéletkora 47 év. Biró javaslatokat is megfogalmazott a börtönigazgatóságnak és a szaktárcának. Ezek közül néhány héten belül, és minimális költséggel érvénybe léptethető lenne mind. Sürgős tehát a pszichológusi asszisztencia biztosítása, a fertőtlenítés, a táplálék javítása, a vizesblokkok bővítése, az ágyneműk és matracok cseréje, minimális tárolóhelyek biztosítása, az egészségügyi ellátás javítása, a börtönökben lévő boltok árainak leszorítása (Váradon például a börtön üzletében a kintihez képest 2-3szoros áron kapni mindent), a telefonos beszélgetések gyakorítása, a börtönbeli munka biztosítása. Úgy véli továbbá, évtizedek után végre itt az idő, hogy a mostani lázadássorozatot a rendszer válságaként kezeljék. Kérdésünkre elmondta: egyértelműen igaz, hogy a jelenlegi börtönviszonyok mellett, akik bekerülnek a rendszerbe, azoknak nagy része még sokkal megtörtebben, frusztráltabban, agresszívabban, következésképp veszélyesebben kerül ki onnan.

Akciók

Mint ismert, éhségsztrájkot kezdtek szerdán több romániai börtönben a fogva tartási körülményekkel elégedetlen rabok, és kisebb rendbontások is történtek. A romániai börtönökért felelős hatóság szerdán közölte, hogy nyolc börtönben tiltakoznak a rabok, de a román média híradásai szerint már tíz börtön lakói csatlakoztak az elégedetlenségi akcióhoz. A kelet-romániai Jászvásáron (Iasi) szerdára virradóra a börtönőröknek könnygázt is be kellett vetniük, hogy lecsillapítsák a dühöngő elítélteket, akik azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják a cellájukat. Botosaniban egyes rabok felmásztak a büntetés-végrehajtó intézet tetejére. Romániában összesen 45 börtön van. A legtöbb rab – 480, illetve 81 – Jászvásáron és Csíkszeredában csatlakozott az éhségsztrájkhoz. A hatóság aggodalmát fejezte ki a rabok egészségi állapota miatt, amit a meleg súlyosbít. A börtönök alkalmazottai egyéni és csoportos beszélgetéseket kezdeményeztek a rabokkal, hogy meggyőzzék őket, hagyjanak fel a sztrájkkal. Romániában túlzsúfoltak a börtönök, az Emberi Jogok Európai Bírósága többször elítélte Bukarestet emiatt. A romániai ombudsman is közzétett tavaly decemberben egy jelentést, amelyben megállapította, hogy a fogva tartási körülmények sok kívánnivalót hagynak maguk után. A cellák túlzsúfoltak, van, ahol egy rabra csak két-három négyzetméter hely jut. Az orvosi ellátás sem megfelelő, emellett a rabok egy része a börtönben különböző erőszakos cselekményeknek az áldozata.

Amnesztia?

Raluca Pruna igazságügyi miniszter korábban felvetette annak a lehetőségét, hogy bizonyos bűncselekményekért amnesztiát rendeljenek el, hogy így csökkentsék a börtönök zsúfoltságát. A Hotnews.ro hírportál szerint két PSD-közeli hírtelevíziónak az amnesztiát szorgalmazó médiakampánya is hozzájárult a tüntetés elterjedéséhez. Az egyik közülük az az Antena 3, amely a 2014-ben korrupció miatt jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt Dan Voiculescu üzletember és egykori befolyásos politikus családja tulajdonában van.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter