Börtön vesztegetés elfogadásáért

Börtön vesztegetés elfogadásáért
Háromszáz lej és egy vacsora, ez volt az ára annak, hogy egy műszaki hibás autó a forgalomban maradhasson.

Tavaly került a bíróság elé az az ügy, melyben Liviu Bota, a megyei Járműnyilvántartó (RAR) ellenőrét és Gheorghe Jurcă bondoraszói vállalkozót vádolták kenőpénz elfogadásával, illetve vesztegetésben való közreműködéssel. A nyomozók megállapítása szerint az eset még 2012-ben történt, amikor is az ellenőr egy hölgy járművén állapított meg hiányosságot (kipufogódob nélkül közlekedett), de hogy ezt ne tegye hivatalossá, 300 lejt kért és annak a számlának a rendezését, melyet a belényesi Strand vendéglőben hagyott maga után. Utóbbi kiegyenlítésében kapott közbenjárói szerepet a vállalkozó. A napokban kimondott ítéletében a bíróság Botára 3 év 6 hónap letöltendő fogházbüntetést szabott ki, Jurcă megúszta 3 év börtönnel, aminek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztették. A döntés nem végleges, ellene fellebbezésnek van helye. Jurcă nem egyedi esetben keveredett vesztegetési ügybe, korábban egy bírónőnek ajánlott fel pénzt, pisztrángot, kakukkos órát, whiskyit, hogy mentse unokáját, akit nemi erőszak kísérletével vádoltak.

Címkék: ,