Borboly-ügy – A jogerős ítélet szerint szabadlábon védekezhet a tanácselnök

Akt.:
Borboly-ügy – A jogerős ítélet szerint szabadlábon védekezhet a tanácselnök
A romániai legfelső bíróság jogerős ítéletben utasította el Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének és társainak a 29 napos előzetes letartóztatását – közölte Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje az MTI-vel. A hétfőn kimondott ítéletről hivatalosan a védelem is csak kedden reggel értesült.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Borboly Csabát hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolta meg a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata, amelynek utasítására május 13-án 24 órára őrizetbe is vették a politikust.

Az ügyészség Sófalvi Lászlót, a Hargita megyei önkormányzat korábbi alelnökét, Pálffy Domokos önkormányzati képviselőt, valamint Csiszer Botond Benedeket, a megyei önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjét is bűnrészességgel gyanúsítja.

A vádhatóság álláspontja szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek, amely Pálffy Domokos RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel közel 1,8 millió lej (125 millió forint) kárt okozott az államnak.

Borboly Csaba koholmánynak tartotta a vádakat. Az MTI-nek elmondta, a vitatott 2010-es útépítések hasznát ma is élvezi Hargita megye közössége. Elképzelhetőnek tartotta, hogy az útépítés aktáiban vannak hiányosságok, de úgy vélte, azok nem indokolják a hatósági intézkedéseket.

Címkék: ,