Borboly Csaba a fiatalok itthon maradásáért kifejtett munkára szavazott

Borboly Csaba a fiatalok itthon maradásáért kifejtett munkára szavazott
Vasárnap délelőtt Csíkszeredában leadta szavazatát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.

Utána adott sajtónyilatkozatában elmondta, egy erős csapatra szavazott, amely képes összefogásban, helyi, megyei és országos szinten azért dolgozni, hogy a fiataloknak legyen perspektívájuk, legyen jövőképük az itthon maradáshoz, továbbá arra szavazott, hogy egy erős Székelyföld épüljön tovább, egy olyan Székelyföld, ahol a gazdasági szereplők kapnak segítséget a helyi, a megyei és az országos politikumtól.

– Egy olyan folytatásra szavaztam, amelyben a szolidaritás jegyében Csík, Gyergyó és Udvarhelyszék jó egyetértésben, közös erőfeszítéssel tudnak dolgozni azért, hogy a nehézségek mellett is tudjunk fejleszteni, tudjunk haladni előre. Abban bízom, hogy június 6-ától folytatni tudjuk a megkezdett építkezést.

A megyeelnök arra buzdított ezúttal is mindenkit, hogy vegyen részt a szavazáson, mert a szavazáson való részvétel nemcsak jog, hanem kötelesség is, hogy az elkövetkező négy évben beleszólhassunk településeink, megyénk vezetésébe. Külön kérte azon húsz település lakóit, ahol csak egy polgármesterjelölt indult, hogy menjenek el szavazni, mert fontos az erős felhatalmazás, így a helyi és megyei tanácsosi listákra leadott voks is.

Csíkszereda, 2016. június 5.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter