Borbély: van elég pénz a roncsautóprogramra

Borbély: van elég pénz a roncsautóprogramra
Az idén nagyon sikeres a roncsautóprogram, jelentette ki Borbély László környezetvédelmi miniszter.

Bihar megyébe látogatott csütörtökön Borbély Lászlókörnyezetvédelmi miniszter, aki az RMDSZ nagyváradi székházában tartott sajtótájékoztatón elmondta: Bihar megye nagyon jól áll számos környezetvédelmi projekt tekintetében, példaként említve azt, hogy a vízellátási projektekre elkülönített alapok 27 százaléka Biharba érkezik. Borbély elárulta, hogy a Roncsautó (Rabla) program megindításakor kilenc nap alatt 16 ezer kocsit adtak le, míg a tavaly egész évben 32 ezer kocsit adtak le. A miniszter leszögezte, hogy van elég pénz a programra, és azt javasolja a hulladékhasznosító vállalatoknak, hogy bátran vegyék be a régi kocsikat. „Ennek a programnak sikere van, kialakult egy utalványbörze a régi kocsijaikat újra cserélni kívánó autótulajdonosok között. Most a régi autók begyűjtőin a sor, hogy jobban megszervezzék a munkát. Valószinűleg ők sem számítottak arra, hogy ekkora érdeklődés lesz a roncsautó program iránt, ezért vannak fennakadások, meg azért, mert nem tudják, hogy Bukarestbe kell menniük az utalványokért.” Borbély tudatta, hogy eddig 32.600 utalványt osztottak ki, majd bejelentette, hogy a tervek szerint március 20-tól traktorokra is beindítják a roncsprogramot, és erre a célra 100 millió lejt irányzonak elő.

Pénzkeretek
 
Borbély az általa vezetett minisztérium működésének komoly hiányosságaként említette azt, hogy csak a tavalyi év novemberében alakult meg a környezetvédelmi pályázatokat elbíráló bizottság, ezért is történhetett meg az, hogy amikor átvette a minisztérium irányítását, akkor ezer, még csak nem is iktatott pályázatot talált. Borbély László hangsúlyozta, hogy az általa vezetett minisztérium 1,7 milliárd lej fölött rendelkezik, a Környezetvédelmi Alapban pedig 1,8 milliárd lej van. A parkosításra 500 millió lejnyi támogatási keret áll rendelkezésre, erdősítésre pedig összesen 152 millió lejt lehet fordítani kormányzati forrásokból. Ez utóbbi kapcsán Borbély elmondta, hogy a minisztérium az erdősítés költségeinek 80 százalékát biztosítja. A miniszter ugyancsak a bihari vezetők figyelmébe ajánlotta a környezetbarát energiaforrások felhasználásának lehetőségét. „Nagyváradon például gazdag termálvízforrások vannak, amivel meg lehetne oldani a város fűtését” – vélekedett Borbély. A minisztériumnak az alternatív energiaforrások felhasználását hetven százalékig támogató projektjei vannak. Borbély kijelentette, hogy a Zöld ház – napenergiát felhasználó programtámogatást kiterjesztik magánszemélyekre is. „Romániában a polgárokat potenciális bűnelkövetőknek tekintik, ezért nem engedték meg, hogy ők is részesüljenek a Zöld ház program támogatásaiból. Ebben a tekintetben szemléletváltásra van szükség” – jegyezte meg a tárcavezető.
 
Hulladéktározók
 
A miniszter említést tett az Európai Unió környeztvédelmi szektoriális programjáról is, mely vízgazdálkodási programokra 100 millió eurót különített el, míg a másik jelentős támogatási kategória a hulladéktározókra vonatkozik. Ez utóbbi tekinteben Románia nagy gondokkal küzd, ugyanis a közelmúltban 136 szeméttelepet zártak be Romániában, és 2010-ben további szeméttelepeket kell majd bezárni. Bihar megyében az idén egy, a következő években pedig további négy hulladéktározó üzemeltetését kell beszüntetni. „Négy romániai megyében, köztük Szatmárban egyetlen használatban lévő hulladéktározó sincs” – jegyezte meg Borbély, hozzátéve, hogy ki kell dolgozni a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás hatékony rendszerét is, melyben a hulladéktározóknak szintén fontos szerep jut. A szelektív hulladékgyűjtés tekintetében jelenleg is vita van arról az unióban, hogy ha magánszemélyek pénzt kapnak a hulladékok beszolgáltatásáért, akkor az állami támogatásnak minősül-e vagy sem. Borbély végezetül leszögezte, hogy a környezetvédelmi programok keretében elvégzett munkálatokat a minisztérium ki fogja fizetni.
 
Pap István