Borbély László a gödöllői környezetvédelmi informális ülésen vett részt

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter március 24-26 között a gödöllői informális környezetvédelmi miniszteri találkozón vett részt.

Az informális ülésén szó volt az tagországok vízpolitikájáról, az éghajlatváltozás nemzetközi vonatkozásairól, valamint a nemrég nyilvánosságra hozott széndioxid kibocsátás csökkentésének útitervéről. A vízzel kapcsolatos megbeszéléseken civil szervezetek képviselői is részt vettek.
A fórumon Borbély László hangsúlyozta: árvízmegelőzés terén, tavaly hathatós előrehaladások történtek: elkészült Románia Közép és Hosszú Távú Vízgazdálkodási és Árvízvédelmi Stratégiája.  A 2010-2012-es időszakra, még 2010 elején, az árvizek előtt 437 millió lejt különítettünk el a Környezetvédelmi Alapból a hidrológiai infrastruktúrára fejlesztésre.  A 2010- a Környezetvédelmi Alapból
183 millió lejt fektettünk be az árvízkárok utáni konszolidálási illetve újjáépítési munkálatokba.

A magyar elnökség alatt jóváhagyandó Uniós Duna-stratégia keretén belül Románia és Magyarország közösen kérvényezte a Duna-stratégia Környezetvédelmi Veszélyek Fejezetének közös koordinátori szerepkörének vállalását. A koordinátori szerep lényege a fejlesztési projektek összefogása, valamint egy közös cél felé való irányítása – emelte ki a miniszter.

Borbély László véleménye szerint a Duna-stratégiát projektek sorozataként kell elképzelni, a stratégia elsődleges célja a Duna menti országok gazdasági fejlesztésének környezetvédelemmel való összehangolása.

Az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság megvalósítását célzó uniós ütemtervvel kapcsolatosan Borbély László elmondta: az üvegházhatású gázok csökkentését szorgalmazó akcióterv hosszú távú. A gödöllői ülés célja az útitervvel kapcsolatos részleteket, álláspontokat megvitatása, egyeztetése volt.
 Reményeink szerint júniusban a tagállamok tanácsi következtetést fogadnak el az útitervről, ezt követően az Európai Tanács június 24-25-i ülésén az állam- és kormányfők is elfogadják ezt az egyeztetett álláspontot – emelte ki a miniszter.

Fontos, hogy Európa minél hamarabb kidolgozza az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésest szorgalmazó stratégiáját. Jelenleg a magyar elnökség a tavaly decemberi cancúni klímacsúcs eredményei alapján március végére összeállította azt a jelentést, amely az EU 27 tagállamának véleményét tükrözi, valamint kijelölték a további nemzetközi klímaegyeztetéseken az EU-t képviselő tárgyalócsoportot is – hangsúlyozta Borbély László.

Gödöllői tartózkodása alatt Borbély László a Duna stratégia román-magyar koordinátori szerepkörével kapcsolatosan Barsiné Pataky Etelka kormánybiztossal folytatott megbeszéléseket.
Március 25-én reggel, a magyar környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére a fórumon jelenlevők egy 6 kilométeres biciklitúrán vesznek részt, Budapesten.