Bolero, Bolero! Bolero?

Fotó: Bíró István
Fotó: Bíró István
Bevallom, kíváncsian ültem be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermébe Demény Péter Bolero című darabjának ősbemutatójára. A jelenleg 41 éves Demény Péter a hazai irodalom ismert személyisége, majdnem minden irodalmi formában jelentkezett, hiszen közíró, költő és szerkesztő, egyetemi tanár. Most, mint drámaíró mutatkozik be, a Bolero című darabjával. A cím nem véletlen, hiszen, ha jól meggondoljuk egy nagyon ősi és ugyanakkor nagyon időszerű témát, ismételten, körbejár. A generációs nézetek ütköztetése, mai csomagolás technikával. A sajtótájékoztatón magabiztos kijelentéseinek őszinteségével győzött meg.

A színházba járó embernek külön csemege az ősbemutató, különösen, ha a téma egy családi tragédia következményeit vizsgálja, olyan színészekkel, mint Panek Kati, Kézdi Imola, Farkas Loránd és hangszalagról, Keresztes Sándor. A rendező Albu István. Díszlettervező: Tenkei Tibor. Jelmeztervező: Bocskai Gyopár. Hang és videó-tervező: Kerekes Zsolt.

A drámai csomagolás nem lebecsülendő. Egy asszony nem tud megszabadulni, de nem is nagyon akar, évek óta öngyilkossá lett férje emlékétől, gyermekeitől sem kap ez irányban támogatást. Önmarcangolásában őrlődik. Emésztődik egy tömbház lakásában. Ide- oda tipeg, pontos, lassú mozdulatokkal rendezi el a születésnapi tortán a 61 szál gyertyát, várva felnőtt gyermekeit. A férje születésnapjára emlékeznek. Az előadás első része kissé vonatottnak tűnik, valójában előkészíti a drámai helyzetet. A családtagok egy idealizált apa-képpel rendelkeznek. Az apára való emlékképek egymásmellé tevésével kibontakozik a valóságos apa és tanár személyisége. Mindez drámai erővel hat, a család összeomlását eredményezi.

Ravel Bolero című zeneműve kíséri az előadást, zeneileg is érzékelhetők a feszültségekkel teli pillanatok. Ehhez kell olyan tehetséges művész, mint az Anyát alakító – Panek Kati, Terézt – Kézdi Imola, Tibor – Farkas Loránd, hangszalagról, Keresztes Sándor. Ők négyen, egy óra 15 percével felvázolnak egy nagyon érdekes, általunk is átélt korszakot. A színpadon történtek bárkivel megtörténhetnek. Bizonyosodik a leírt szöveg, mely olvasva elfogadható. A színpadon elhangozván, már nem biztos, hogy azt a hatást eredményezi, amit a szerző elképzelt, vagy esetleg a néző megért. Ebben az előadásban, köszönhetően az alkotó gárdának, mégis színpadi élményt tud szolgálni. Demény világa, gondolatsorai mai nyelven beszélnek egy olyan világról, mely nekem, mint nézőnek érdekfeszítő, arra kényszerít, nézzek szembe önmagammal, a körülöttem levő világgal, és ezt a magam módján próbáljam megoldani, feldolgozni, és az eredményt pozitívan, felhasználva élni mindennapi életem.

Számomra nagy élmény az, hogy a tagadhatatlan siker erőt ad Demény Péternek a továbbiakban színpadi alkotások folytatására, és még merészebb lépésekre sarkallja. Hiszen érzik, van még benne drámai mondanivaló, ami ebben a műfajban hazai irodalmi életünkből hiányzik.

A drámaírásnak megvannak a szigorú szabályai, melyeket betartva, lehet a világnak olyan tükröt tartani, melyben felismerve azt a gondolatsort, ami közel áll ahhoz, ami bennem, mint nézőben nem fogalmazódott meg olyan formában, mint azt Demény Péter Bolerójában megfogalmazta. Igaza van szerzőnek, mikor a Félszeg vallomásban írja: „ A jó dráma az, amelyik ezt az egymás melletti elbeszélést úgy tudja működtetni, hogy a nézőnek az legyen az érzése, valamiképpen ugyanarról beszél mindenki, ugyanarról a boldogtalanságról…a feszültség éppen abból származik, hogy a sok „egymás mellett” olykor összeszikrázik és kisül.”

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetősége tudta, hogy az előadás nem lehet kudarc. Kortársunk olyasmiről ír színdarabot, amit a legjobban ismer, saját életéből, gondolatvilágából építkezik, eredeti módban. A nézőknek megadatik önmagunkat látni, mint csetlő, botladozó, esendő emberkék.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,