Boldogság expresszel a múltba

Boldogság expresszel a múltba
Nagyvárad- December 31-én, szilveszter napján 19 órától a Boldogság expressz című kétrészes zenés időutazást lehet megtekinteni a Szigligeti Színházban. Az érintettek a részletekről tájékoztattak.

Felvezetőjében Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszönetet mondott valamennyi színházbarátnak, a nézőközönségnek és a szakmai partnereknek egyaránt a morális és gazdasági jellegű támogatásaikért, melyeknek köszönhetően az idei évben is szép sikereket értek el, sok mindent meg tudtak valósítani.
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője a hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: előzetesen nem sokat akarnak elárulni a szilveszteri előadásról, hiszen egyfajta zsákbamacskának szánják, tele meglepetésekkel. Ugyanakkor nem cáfolta „azt a városban terjedő mendemondát”, miszerint egy klasszikus, régi típusú kabaréval készülnek, melyben a prózai jelenetek és a zenés számok váltják egymást. Úgy fogalmazott: kísérletet tesznek arra, hogy fejest ugorjanak a múltba, a hatvanas, hetvenes évekbe, és reményeik szerint akik akkor már éltek, azoknak azért fog tetszeni, amit látnak és hallanak majd, mert nosztalgiázhatnak egy kicsit, a fiatalabbaknak meg amiatt, mert megtapasztalhatják, min szórakoztak az idősebb generáció tagjai.
Harsányi Sulyom László rendező azt emelte ki, hogy egy nagy volumenű vállalkozásról van szó, hiszen a Szigligeti Színház valamennyi művészeti alkalmazottja, „aki él és mozog”, részt vesz benne (kivéve Tóth Tünde színművésznőt, aki beteg), illetve hozzájuk csatlakoznak még a műszaki dolgozók és a meghívott zenészek is, összesen tehát egy körülbelül 80 fős gárda működik közre valamilyen formában. Azt mondta: a próbák jó hangulatban telnek, mindent megtesznek, hogy az előadás tetsszen a közönségnek, de ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy a színházcsinálás sok mindenen múlik, és majd a publikum dönti el, minek alapján értékel. Kifejtette: bár a zenés időutazás kiindulópontja a hatvanas évek második fele, és a fő merítési terület a magyarországi fekete-fehér televíziózás hőskorának lezárulta, arra törekedtek, hogy ne egy retróműsort állítsanak össze, ehelyett az igyekezetük inkább arra irányult, hogy lefordítsák a mai nyelvezetre azt, ahogy akkortájt szórakoztak az emberek, így senki se csodálkozzon majd, ha például a Lencsilányt heavymetál stílusban fogja hallani, vagy Csíky Ibolya duettet énekel egykori önmagával. Úgy fogalmazott: a színház nyelve nem a tévéé, a reklámoké, vagy a korabeli táncdaloké, hanem a színházé, ezért egyfelől bátor kísérletet tesznek arra, hogy elszakadjanak a felidézett kortól, de azért azt se bánják, ha néha a régi életérzés hatása alá, „uszályába” kerülnek.

Metropol Group

A hét év elteltével Nagyváradra visszatérő Nemlaha György művészeti tanácsadó megjegyezte: ami régen egyszerűnek tűnt, most bonyolult, az elvont pedig egyszerű vagy giccses. Néha tehát bukfencezik a világ, vagy a feje tetejéről áll, de ez a kabaré műfaja szempontjából egyáltalán nem baj.
Zsigó Anna dramaturg azon meggyőződésének adott hangot: kulturális szempontból Romániában a hatvanas, hetvenes években nagyobb szabadság uralkodott, mint Magyarországon, bár ez később megváltozott. Ennek része volt a könnyűzenei élet is, és ő ezeket a színeket is szerette volna megmutatni. Hozzátette: személy szerint nagy élmény volt számára a Metropol Group zenéje, mert ő eddig még nem hallott róluk, mivel nem idevalósi, és a kora miatt se vehetett volna részt a koncertjeiken.

Nemlaha György

Nemlaha Györggyel a Szigligeti Színház kapcsolata ezután se szakad meg, hiszen január végén pár részes rádiókabaré sorozat készül az ő szakmai irányításával, később pedig Molnár Júlia színművésznővel közösen készít el egy Honthy Hanna-előadást.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter