Boldog ünnepeket kívánunk, Monospetri!

Akt.:
Emlékfotó a tánccsoportokkal, felkészítőkkel, támogatókkal
Emlékfotó a tánccsoportokkal, felkészítőkkel, támogatókkal
A monospetri Bábota Néptánccsoport idén is káprázatos, nagyszerűen szerkesztett műsorral kívánt boldog ünnepeket a település lakosainak és a környező településekről érkező vendégeknek.

 

Tavalyi nagy sikerű műsoruknak ugyanis híre ment, ezért igen sok néző érkezett Margittáról is. Az ünnepi műsor szerkesztői Sütő Judit és Szabolcs voltak. Ők már évek óta foglalkoznak a monosperti néptáncosokkal és igen kiemelkedő eredményeket értek el. A felnőtt csoport mellett idén tavasszal megalakult a Mini Bábota csoport, mely a fiatalabb generációt foglalja magába. Ők mutatkoztak be először a közönségnek, a már-már feledésbe merülő Lucázással. Versekkel, jókívánságokkal, felcsíki táncokkal színesítették a műsorukat, mely magéval ragadta a közönséget. A felnőttek pásztorjátékot mutattak be, melyet szintén táncokkal – délalföldi, kalotaszegi, sóvidéki – fűszereztek. Poénos, színdarab jellegű, párbeszédekre alapuló műsor volt, melyet a néptáncosok nagyszerűen kiviteleztek.

a-babota-neptancegyuttes

Hálás volt

A közönség hálás volt az ünnepi műsorért, melyet hosszas vastapsával fejezett ki. A teltház kifejezés nem igazán fejezi ki a közönség számát, talán találóbb a „tűt leejteni nem lehetett” mondás. A műsorvezetés feladatát idén is Kozák Róbert alpolgármester vállalta magára, egyben köszöntőt is mondott. A műsor végén a tánccsoport megköszönte a támogatást a Barcui Barna polgármesternek és a Sütő házaspárnak a felkészítést. Ajándékot adtak át köszönetük nyomatékosítására. A polgármester ígéretet tett arra, hogy ezentúl is támogatni fogja a Bábota Néptánccsoportot és általában a község kulturális megnyilvánulásait. Befejezésként boldog karácsonyi ünnepet és újévet kívánt mindenkinek.

Szöke Ferenc