ERDON Helyi sport hírek

2008.02.19. 17:58

Aláírtak az idegenlégiósok

<p>Mint arról már korábban szóltunk, Sebi Achim Besztercére igazolásának köszönhetően a Bihar FC labdarúgócsapat három játékost is leigazolhat.</p>

A Bihar FC másodosztályú labdarúgócsapat debreceni edzőtáborában tesztelt két idegenlégiós, a magyar Nagy Zsolt és az argentin Abel Baldez, valamint a Piatra Neamţtól megvásárolt brazil Roberto Ayza Berca kedden szerződést kötött a piros-kék alakulattal, s már szerdán (14 órától) pályára léphetnek a Tordai Arieşul elleni barátságos mérkőzésen. Az említett három futballista leszerződtetése többek között annak is köszönhető, hogy a Bihar FC-nek sikerült eladnia 80.000 euróért egyik sokat ígérő tehetséges játékosát, Sebastian Achimot.

Korosztálya legjobbja

Egyébiránt Nagy Zsolt kedden a szerződése aláírása során – újságírói kérdésekre válaszolva – kikérte magának, hogy összehasonlítják Csehi Zoltánnal, aki egykor Váradon rugdosta a gólokat. „Két különböző egyéniség vagyunk a pályán kívül és azon belül, más a játékstílusunk is. Csak azt ígérhetem, hogy minden tudásomat latba vetem, hogy minél több gólt rúgjak a bajnokságban” – nyilatkozta Nagy. A játékos egyelőre nem kapta meg a zöldkártyáját az Ukrán Labdarúgó-szövetségtől, mivel nem tisztázódott a labdarúgó és egykori csapata, a Csernomorec Odessza közötti nézeteltérés. Az ukrán klub állítólag sok pénzzel tartozik Nagynak, aki annak fejében kérte, hogy szabadon igazolható labdarúgóvá nyilvánítsák.

A csatársorban leginkább a széleken hasznosítható Nagyról egykori edzője, Tomes János szuperlatívuszokban beszélt, mint mondta, korosztálya legjobbja volt egykor Debrecenben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!