„Bizonytalan időszak” jöhet

„Bizonytalan időszak” jöhet
Francois Hollande francia államfő gratulált Donald Trump republikánus jelölt amerikai elnökké választásához, de arra figyelmeztetett, hogy az eredmény „bizonytalan időszakot” nyit.

„Az amerikai nép megválasztotta Donald Trumpot. Gratulálok neki, ahogy az természetes két demokratikus állam vezetője között. Bizonytalan időszakot nyit ez az amerikai választás” – mondta a baloldali köztársasági elnök a szerdai kormányülést követően. Francois Hollande jelezte, hogy az „Egyesült Államok elsőszámú partnert jelent Franciaországnak, de jelenleg a béke, a terrorizmus elleni harc, a közel-keleti helyzet, a gazdasági kapcsolatok és a Föld megőrzése a tét. „Mindezen témákban késedelem nélkül tárgyalásokat kezdeményezek az új amerikai kormányzattal – hangsúlyozta a francia elnök. – De éberséggel és őszinte hangom teszem, mert Donald Trumpnak az amerikai kampány alatt megfogalmazott bizonyos álláspontjait szembesíteni kell azokkal az értékekkel és érdekekkel, amelyeket osztunk az Egyesült Államokkal” – tette hozzá.

Jog és méltóság

Angela Merkel német kancellár berlini sajtónyilatkozatában kiemelte: Németországnak az Európai Unión kívül az Egyesült Államokkal van a „legmélyebb kapcsolata”. A két országot értékek kötik össze: „a demokrácia, a szabadság, és az ember jogainak és méltóságának tisztelete, függetlenül származástól, bőrszíntől, vallástól, nemtől, szexuális orientációtól vagy politikai meggyőződéstől” – húzta alá Angela Merkel. Hozzátette, hogy „ezen értékek alapján szoros együttműködést” ajánl az Egyesült Államok következő elnökének, Donald Trumpnak. A partneri kapcsolat az Egyesült Államokkal „a német külpolitika egyik alapköve, és az is marad”. Együtt kell megküzdeni a kor nagy kihívásaival, közösen kell tenni a társadalmi és gazdasági jólétért, az „előrelátó klímapolitikáért”, harcolni a terrorizmus, a szegénység és a betegségek ellen, a szabadságért és a békéért Németországban, Európában és a világban – mondta Angela Merkel.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pártpolitikusként és kormányfőként sem kommentálta a választási kampány során az elnökjelöltek tevékenységét, ellentétben a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vezetőivel, akik élesen bírálták Donald Trumpot: például Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a gyűlölet prédikátorának nevezte a republikánusok győztes jelöltjét.

„Új korszak”

Nagy nemzetközi változások korát éljük, de az Olaszország és az Egyesült Államok közötti barátság stabil és erős marad – kommentálta az amerikai elnökválasztás eredményét Matteo Renzi olasz kormányfő, aki korábban nyíltan Hillary Clintont támogatta. Matteo Renzi gratulált és jó munkát kívánt Donald Trumpnak. Úgy fogalmazott, az amerikai elnökválasztás eredménye új korszakot indított el, amelyben újra kell gondolni a közösség, a politikai támogatottság és az államszervezés fogalmát.

Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Olaszország és az Egyesült Államok közötti barátság és együttműködés nem változik. Az olasz diplomácia vezetője hozzátette, hogy az olasz kormány nem változtat külpolitikáján, és ahogyan az utóbbi hetven évben tette, ezután is együttműködik az Egyesült Államokkal, de továbbra is „a nemzetközi együttműködést, a kereskedelmi nyitást, a bezárkózás és egoizmus visszautasítását” követi függetlenül attól, ki a Fehér Ház lakója.

Fico: a világ más…

Gratulált Donald Trump újonnan megválasztott amerikai republikánus párti elnöknek Robert Fico szlovák szociáldemokrata kormányfő, aki a szlovák sajtónak szerdán nyilatkozva hangsúlyozta: a választás eredménye is megmutatta, hogy a világ és Szlovákia is más, mint amilyennek a média mutatja. „Mindnyájunknak hallgatnunk kell az emberekre, ez az igazság az Egyesült Államokban is megmutatkozott” – idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Robert Fico szavait. A szlovák miniszterelnök kijelentette: gratulál az újonnan megválasztott amerikai elnöknek, és Szlovákia kormányfőjeként teljes mértékben elfogadja az Egyesült Államok polgárainak választását.

(MTI/hírszerk.)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter