Bizonytalan az ipari parkok jövője

Nem kizárt, hogy megszűnnek Váradon az ipari parkok, jelentette Ilie Bolojan polgármester a szerdai tanácsülésen. Egyéb témák is szóba kerültek, néhány kivétellel egy véleményen voltak a tanácsosok.

Az említett kijelentés az ülés napirendi pontjait követően, egy már egy ideje létező, ám csak mostantól érvényes törvény kapcsán hangzott el, mely 1,5% adót szab ki a különleges építmények után. Mivel ebbe a kategóriába tartoznak az ipari park építményei is, ez egy kellemetlen helyzetet idéz elő Váradon, fejtetette ki Bolojan. Az ipari park vállalatai ugyanis eddig nem fizették az 1% helyi adót, viszont ezt követően 1,5%-ot kell majd fizetniük az állami költségvetésbe. Tudatni kell a parlamenttel, hogy „ez nem egy normális intézkedés, hiszen a szerződéseket megadott feltételekkel kötötték meg velünk a szóban forgó cégek” – mondta Bolojan.

Késésben

Amenniyben nem sikerül eredményre jutni, egy másik lehetőség az, hogy megszüntetik az ipari parkokat, így az ott lévő cégek 1% adót fizetnek majd, mely a városi költségvetésbe megy, s nem 1,5%-ot, mellyel az országos költségvetést támogatják. „Minthogy 750 ezer eurót fizessenek az államnak, inkább 500 ezret nekünk”- fejtette ki.

Huszár István RMDSZ-párti helyi tanácsos ennek kapcsán megjegyezte, hogy azért a romos ipari épületek esetén nem ártana adófizetésre kötelezni a tulajdonost, így talán lebontásra lehetne bírni őket.

Néhány, ingatlankisajátításról szóló tervezetet is megszavaztak a tanácsosok, ezek egyike azokra az épületekre vonatkozik, melyek helyébe sürgősségi beavatkozásokat lehetővé tévő utat építenek a Tribunalului utca környéki emeletes parkoló mellé. Egy másik tervezet pedig az említett út megvalósíthatósági tervének jóváhagyása volt. Ennek kapcsán Delorean Gyula RMDSZ-párti helyi tanácsos megjegyezte: a kisajátításokat sokkal korábban kellett volna végrehajtani, nem kellett volna az utolsó pillanatra hagyni. A Crişana Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (ISU) minden bizonnyal azzal a kitétellel hagyta jóvá a parkolóház megépítését,hogy létrehozzák a különleges járművek hozzáférést biztosító utat. Ez pedig, mint utóbb megtudtuk, már három évvel ezelőtt történt, s most a késlekedés miatt nem lehet átadni az épületet. A tanácsos egyúttal kérte, hogy vonják felelősségre azokat, akik hibáztak. Ilie Bolojan elismerte: valóban van ilyen kitétel, s jó lett volna, korábban megtisztítani a környező területet, de, mint mondta, „egy realitásban dolgozunk”, s több körülmény miatt késlekedtek. „Közhasznú épületről lévén szó, nem lett volna szükség várni, mindenképp felelősségre kell vonni azokat, akik tévedtek” – jelentette ki Delorean Gyula. Végül a tanácsosok három tartózkodás mellett megszavazták a megvalósíthatósági tervet is.

Neumann Andrea