hétköznapi hősök

2021.06.16. 16:52

Négy napja érte baleset a nénit, azóta várta a segítséget – megszólaltak a megmentői

Két idős ember életét mentette meg egy pécsi járőrpáros. Böröcz Tamás és Boros Tamás egy füstölő lakásból kimentett nő után egy napok óta eltűnt asszonyt talált meg.

Forrás: Bors

Nem lehetnek elég hálásak a hozzátartózok ennek a két bátor főtörzsőrmesternek, akik rövid időn belül két ember életét is megmentették – két különböző helyszínen. Már majdnem túl voltak a szolgálati napon, amikor június 7-én 24 perc különbséggel két fontos riasztást kaptak. Először egy füstölgő emeletes ház egyik lakásához riasztották őket, ahova csak nehezen tudtak bejutni.

„A negyedik emeletre kellett felrohannunk, az erkélyen ömlött ki a fekete füst. Sokadik próbálkozásra sikerült berúgnom az ajtót, ekkor éreztem, hogy egy, a tűzhelyen hagyott étel rettentően füstöl. Miután vízzel eloltottam, utána találtuk meg az idős hölgyet, akit álmából ébresztettünk fel. Azt mondta, nem hallotta a kopogást, mert aludt, az ételt pedig valószínűleg ottfelejtette a tűzhelyen. Szerencsére kisebb ijedtséggel megúszta a történteket”

– mondta Böröcz Tamás fő­törzs­őrmester a Borsnak. A cikket a Ripost szemlézte.

Alig szusszant egyet a két járőr, újabb riasztás érkezett. A Pécs melletti Kővágószőlősre indultak, ahol egy napok óta eltűnt asszony nyomába eredtek.

„Az asszony a bejelentő szerint nehezen mozgott, ezért gondoltuk, hogy nem kell messze keresni. A kapu és a lakás is zárva volt, azért bemásztunk az udvarra, majd a telket kezdtük átfésülni. A hatalmasra nőtt fűben végül a szomszéd telken, egy bokor alatt találtuk meg a nénit, akit négy napja ért baleset, azóta várta a segítséget”

– tette hozzá Boros Tamás. A mentők mindkét asszonyt megfigyelésre kórházba szállították, azóta jól vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában