Biró: "Én a második fordulóban látom magamat"

Biró: "Én a második fordulóban látom magamat"
Nagyvárad – Biró Rozália, Nagyvárad jelenlegi alpolgármestere úgy látja, hogy a soron következő nagyváradi polgármestereválasztáson bejut a második fordulóba. Ellenlábasa vagy Mihai Groza vagy Ilie Bolojan lesz.

Ezt a kijelentést Biró Rozália kedden délelőtt, az RMDSZ nagyváradi illetve megyei székházában tette a sajtó képviselői előtt. Biró Rozália újságírói kérdésre válaszolt eképpen: “Hogy Mihai Groza vagy Ilie Bolojan lesz a másik jelölt a második fordulóban, azt nem tudom, de én a második fordulóban látom magamat!” A politikus asszony tudatta, hogy az RMDSZ által szervezett előválasztások eredményei nyomán összeállt a szövetség stabil rangsorú nagyváradi és megyei választási listája.

A Magyar Polgári Párttal (MPP) való megegyezés lehetőségeiről szólván Biró Rozália elmondta, hogy nehéz lesz a közös politikai úton való haladás, de a másik párttal folytatott megbeszélések jelzik, hogy vannak bizonyos előrelépések, azaz egyes helyeken lesz esély a közös indulásra, más helyeken azonban nem. Hozzátette, hogy az MPP-vel való tárgyalások eredményei a jövő héten fognak kikristályosodni. Végezetül Biró Rozália figyelmeztetett arra, hogy amennyiben Nagyváradon nem lesz megegyezés a két formáció között, az azt a kockázatot hordozza magában, hogy ő esetleg nem jut be a második fordulóba a polgármesterválasztáson.

Pap István