Biotermékek a városközpontban?

Úgy tűnik, többen egyetértenének azzal, hogy hétvégenként bio-termelők árusítsák termékeiket a Szent László téren
Úgy tűnik, többen egyetértenének azzal, hogy hétvégenként bio-termelők árusítsák termékeiket a Szent László téren
Hétvégenként bio-termelők árusíthatnák termékeiket a Szent László téren. Az ötletet először Orlando Balaș nagyváradi környezetvédő fogalmazta meg az egyik ismert közösségi hálón, s úgy tűnik, többen egyetértenének.

„Javaslok valamit, hátha valaki meghallja: legalább hétvégenként, amikor nincsenek ott egyéb programok, a nagyváradi Szent László téren, mely elegendő teret biztosít és mindenhonnan megközelíthető, legyen egy civilizált, mozgó bio-piac, ahol azok a biotermelők, akik rendelkeznek a szükséges engedélyekkel és bizonylatokkal, eladhatják gyümölcseiket, zöldségeiket, s egyéb termékeiket” – írta a napokban.
Úgy tűnik, a termelőket érdekelné ez a megoldás – például egy olyan idénygyümölcs termelőnek, akinek nem érné meg, hogy állandó helyet fizessen a piacon, így nem szorulna rá arra, hogy viszonteladóknak adja el a gyümölcsöket.

Olcsóbban

Az elképzelés szerint a termelők alacsony díjakat fizetnének, vagy akár mentesülhetnének is ezek alól, a termékekhez pedig olcsóbban lehetne hozzájutni a viszonteladók kiiktatása által. Mind a lakosok, mind a termelők jól járnának, s bizonyára a turisták is vásárolnának. A környezetvédő elmondta: olasz, német, svéd városokban is szerveznek hasonlókat. A városvezetés sem zárkózott el – Florin Birta alpolgármester szerint elemezni fogják a javaslatot. A megkérdezett nagyváradi lakosok nagy része egyetértene, többen azt a kitételt fogalmazták meg, hogy ne maradjanak hulladékok a környéken, illetve azt, hogy a tényleges termelők áruljanak ott, ne azok, akik csak üzletelnek. Sokan kihangsúlyozták, hogy több európai nagyvárosban léteznek hasonló lehetőségek a termelők számára. S persze akadtak a megkérdezettek között, akik szerint a Szent László tér „különleges” eseményeknek, s nem „holmi piacnak” kellene helyszínt biztosítson.