Biharral pereskedik a Vízmű

1Comment
Biharral pereskedik a Vízmű
Mivel Bihar község kilépett az Aparegioból, a Vízművek álláspontja szerint kár érte, ezért elérte: zárolják az önkormányzat folyószámláit.

2007-ben alakult meg az Aparegio fejlesztési társulás 23 taggal, ami 22 helyi önkormányzatot és a Megyei Tanácsot jelentette. Ezek közt volt Bihar község is, a 88. számú tanácsi határozat révén. 2009-ben írták alá azt a dokumentumot, melynek értelmében a Nagyváradi Vízművek Bihar településen regionális szolgáltatóként működik, és amit a 45. számú helyi tanácsi határozat támaszt alá. Megszületett ugyanakkor a szolgáltatások delegálásáról szóló szerződés is 2010-ben, mely évben a 73. számú határozat értelmében ennek további részletei is jóváhagyásra kerültek. 2011-ben írta alá a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztériummal a Vízművek a szóban forgó, európai uniós pénzalapokból támogatott projektet, amely az Aparegio társulásba tartozó települések víz- és csatornahálózatának kiterjesztésére, valamint javítására vonatkozik, és aminek értéke áfával együtt közel 100 millió euró.

Költségek

2011. július 25-én a bihari önkormányzat továbbította a 73. számú helyi tanácsi határozatot, melynek értelmében a település ki szeretne szállni az Aparegioból, és semmisnek tekinti a szolgáltatások átruházásáról szóló szerződést.
Most gyakorlatilag tehát ott tartunk, hogy időközben, ameddig Bihar úgy nem döntött, hogy kiválik az Aparegio társulásból, számos olyan lépés történt a projekt aláírásáig, illetve ezt követően, melyeknek költségvonzatai vannak – magyarázta lapunknak Tripa Renáta, a Vízművek kommunikációs vezetője. Hozzátette: mikor ugyanis Bihar bejelentette kilépési szándékát, és ez jóvá lett hagyva, akkor megkezdődött annak felmérése, hogy a településre – csúnya szóval élve – mennyit költöttek. Mondhatják persze, hogy de hát egy kapavágás sem történt a településen, de egy uniós beruházás megvalósítása nem csupán a konkrét fizikai munkálatokból áll, hanem például előtanulmányokat és egyéb, pénzbe kerülő papírmunkát, felméréseket is el kell végeztetni. Ezt az összeget pedig – melynek értéke meghaladja az 1 millió lejt – a Vízművek már kifizette ezen menedzsment szolgáltatásokat biztosító cégnek. Több per is folyamatban van, de egyelőre ezt a kárt (1.075.709,49 lej plusz 13.757,09 lej perköltség) akarja a Vízművek bírósági úton, illetve végrehajtó révén behajtani Bihar község önkormányzatától, mely az álláspontja szerint a „ludas” az ügyben. Jelen pillanatban ott tartanak, hogy idén januárban zárolták a folyószámláit, egészen addig, míg ezen összeg megtérítésre nem kerül. Amennyiben pedig ez az út nem lesz járható, akkor a végrehajtó által alkalmazott procedúra szerint jelzáloggal terhelik majd az ingó- és ingatlan javakat.

Felfüggesztették

Nagy Gizella, Bihar község polgármestere az üggyel kapcsolatban tegnap azt nyilatkozta a Bihari Naplónak: a zárolásról szóló bírósági határozatot megtámadták, „hiszen a településnek élnie kell”, és állítása szerint elérték azt, hogy amíg a folyamatban levő per le nem zárul – most a fellebbviteli bírósági szakaszban van – fel lett függesztve a folyószámlák zárolására vonatkozó döntés.

Ciucur Losonczi Antonius



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments