Biharral ismerkedtek a finnek

Akt.:
Finn újságírók és turisztikai ügynökségek vezetői számára szerveztek tájékoztató jellegű kirándulást. A szerző felvétele
Finn újságírók és turisztikai ügynökségek vezetői számára szerveztek tájékoztató jellegű kirándulást. A szerző felvétele
A Turizmust Népszerűsítő Egyesület úgynevezett tájékoztató jellegű kirándulást szervezett finn újságírók és turisztikai ügynökségek vezetői számára, akiket Félixfürdőn szállásoltak el.

A kirándulás részleteiről péntek délelőtt sajtótájékoztatót szerveztek abban a félixfürdői szállodában, ahol elszállásolták őket. Ennek üzemeltetője, Jean Podilă azt nyilatkozta: azért a finnekre esett elsőként a választásuk, mert idén jelen voltak a helsinki nemzetközi turisztikai vásáron, ahol azt tapasztalták, hogy az ottaniak meglehetősen keveset tudnak Romániáról, de érdeklődnének iránta. Úgy döntöttek, hogy első körben 5 turisztikai ügynökségvezetőt és 7 újságírót hívnak meg, hogy öt vendégéjszakát töltsenek nálunk. Többek közt elvitték őket Belényes környékére, a Meziád és a Farcu-barlangokhoz, Váradon a várat, a barokk-komplexumot, a Fő utcát, a Szent László-teret, az akvaparkot és a Kálvária-dombot mutatták meg nekik, és természetesen dicsekedtek nekik Félixfürdő híres termálvizével is.

Az idegenforgalmi szakember szerint azért volna szükség minél több ehhez hasonló akcióra, mivel Románia 140 millió euró értékben nem használt fel olyan pénzalapot, melyet az Európai Unió a turizmus fejlesztésére küldött volna. Megjegyezte: azt tervezik, hogy más országokból is hívjanak ilyen csoportokat.

Finnugor-kapcsolat

A konferencián jelen levő finnek általánosságban beszéltek a kalandjaikról: értékelték, hogy egyes műemléképületek milyen szépen fel lettek újítva, és szerintük a sok, egymás közelében levő templom azt bizonyítja, hogy a különböző vallásfelekezetek milyen harmóniában élnek itt egymással. Meglátásukban ugyanakkor az itt élők nagyon aktívak, és toleráns a légkör. A vendégek igencsak felélénkültek, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy halottak-e a finnugor rokonságról. Széles mosollyal az arcukon hevesen bólogattak, s mint kiderült, ideérkezésükkor is érdeklődtek arról, hogy vannak-e itt magyar befektetők?…

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter